Alacsony a székelyföldi részvétel

Romániában alapvetően rendben zajlanak az önkormányzati választások, a részvétel továbbra is magasabb, mint a négy évvel korábbi.

KA
2012. 06. 10. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Választási Iroda 17 órai összesítése szerint négy órával az urnazárás előtt a választók 39,01 százaléka adta le a szavazatát. Ez csaknem öt százalékkal magasabb részvételt jelez, mint a 2008-as választáson. A délutáni összesítésben az erdélyi megyék közül Bihar, Szilágy és Maros megyében átlag fölötti, Fehér, Szatmár, Brassó megyében átlagos, Kolozs, Kovászna, Hargita, Arad, Máramaros és Temes megyében átlag alatti a részvétel. A választások alapvetően rendben zajlanak, de a pártok sok apró szabálysértést jeleznek.

Mint arról az MNO beszámolt A voksoláson három magyar párt – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – mintegy 15 ezer jelöltet indított. A magyar pártelnökök már a nap első felében leadták voksukat, és polgártársaikat is arra bátorították, járuljanak az urnák elé, mert most van alkalmuk beleszólni a közösség sorsának alakulásába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.