Csütörtökön Isztambulban William Hague brit külügyminiszter azt közölte: az Európai Unió megkezdte új büntetőintézkedések kidolgozását Szíria ellen, és felszólította a többi országot, tegyenek hasonló lépéseket, hogy rákényszerítsék Bassár el-Aszad szíriai elnököt az ENSZ és az Arab Liga béketervének megvalósítására.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter eközben arról beszélt, nincsenek meg a külföldi katonai beavatkozáshoz szükséges feltételek Szíriában. Clinton ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha a külvilág nem lép közbe, az erőszak könnyen nyílt polgárháborúhoz, sőt akár regionális konfliktushoz is vezethet.
Ismert, a múlt hét végén a közép-szíriai Homsz közelében lévő Húla településen feltehetően a kormányhoz hű milíciák legkevesebb 108 civilt, köztük csaknem félszáz gyereket végeztek ki. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki a nemzetközi közösségben, és számos ország tiltakozásképpen kiutasította Szíria diplomáciai képviselőit.
A cseh diplomácia irányítója a Szíriában kialakult helyzetet tragédiának és polgárháborúnak tartja, amelyért lehetetlen csak az egyik felet felelőssé tenni. Schwarzenberg újságíróknak nyilatkozva pénteken kijelentette, hogy kulcsfontosságúnak tartja Oroszország álláspontját. Szerinte a Nyugatnak tárgyalnia kell Moszkvával, mert jól látható, hogy az oroszoknak befolyásuk van Bassár el-Aszad szíriai elnökre. A miniszter a héten munkavacsora keretében találkozott az arab országok prágai nagyköveteivel, s megvitatta velük a szíriai fejleményeket.
„Ez (a szíriai helyzet) egy olyan kérdés, amelyet a szíriaiaknak legfeljebb a szomszédos arab országokkal kellene megvitatniuk. A közvetlen külföldi beavatkozást nagyon ellenezném. Saját történelmünkből tudjuk, hogy a baráti országok inváziója nem különösen kedvelt. És ezt a szíriaiaknak sem kívánom. Azt hiszem, hogy ez inkább ártana” – fejtette ki Schwarzenberg.
„Ott naponta lőnek, emberek halnak meg. Egyfajta polgárháborúról van szó, s mint általában, nem kereshetjük a hibát csak az egyik oldalon. Szemmel láthatóan mindkét fél támad, ezt tudatosítanunk kell. A legfontosabb a tűzszünet lenne, de azt elérni nagyon nehéz” – mondta a külügyminiszter, aki megerősítette, hogy Csehország nem tervezi damaszkuszi nagykövetségének bezárását.
Kína megdöbbent
Kína méltányos és pragmatikus álláspontot képvisel a szíriai kérdésben, miközben a nemzetközi normák tiszteletben tartására hív fel – hangzott el a kínai–arab együttműködési fórum tunéziai miniszteri konferenciáján. Az eseményről beszámoló Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség kiemelte: Jang Csie-cse külügyminiszter a tunéziai találkozón országa aggodalmát hangoztatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szíriai válság rendezésére irányuló politikai folyamat kritikus szakaszban van.
Mint mondta, miközben Kofi Annan, a világszervezet és az Arab Liga különmegbízottja aktívan közvetít és az ENSZ megfigyelői missziója is teljes létszámban elfoglalta a helyét, változatlanul folytatódnak a katonai konfliktusok és a terrortámadások. Kínát megdöbbentette a civilek közelmúltbéli meggyilkolása Húlában, mélységesen elítéli azt, és az ügyben tisztességes nyomozást, a felelősök súlyos megbüntetését követeli – állapította meg a miniszter. Egyúttal minden érintett felet az Annan-terv azonnali és teljes mértékű végrehajtására szólított fel.
Kína továbbra is úgy véli, a szíriai kérdést a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáinak tiszteletben tartásával, a közel-keleti béke és stabilitás, valamint az arab emberek és államok érdekeinek szem előtt tartásával kell megoldani – húzta alá Jang, s arra is kitért, hogy Peking kiegyensúlyozott erőfeszítésekkel törekszik meggyőzni a damaszkuszi kormányt és az ellenzéket a békés párbeszéd szükségességéről.