Kövér nem sérti meg a román törvényeket

„Rendszeresen járok Erdélybe, de nincs tudomásom róla, hogy egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit és szándékomban sem áll a jövőben” – mondta.

BL
2012. 06. 06. 4:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László, aki a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, a párt marosvásárhelyi választási kampányzárója után tartott sajtóértekezletén, újságírói kérdésre reagált így. Victor Ponta román miniszterelnök ugyanis kedden azt mondta, hogy a román hatóságok nem késlekednek majd intézkedni Kövér Lászlóval szemben abban az esetben, ha a Magyar Országgyűlés elnöke megsérti a törvényeket, és ez akár azt is jelentheti, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítják. „Bizonyára a román államnak joga van egy másik államnak – akár európai uniós országnak is – a polgárát kiutasítani, ha megsérti Románia törvényeit. Rendszeresen járok Erdélybe, de nincs tudomásom róla, hogy egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit és szándékomban sem áll a jövőben” – reagált a román kormányfő kijelentésére Kövér László.

„Nem mindig értünk egyet”

A házelnök újabb erdélyi útját hatalmas médiaérdeklődés övezi a Romániában fasisztaszimpatizánsnak bélyegzett Nyirő József újratemetése ügyében vállalt szerepe miatt és az új román kormányt bíráló kijelentései miatt. Kövér László annak ellenére tért vissza Romániába az MPP-nek segíteni a kampányban, hogy a román parlament házelnökei hétfőn levélben kérték útja elhalasztását a vasárnapi önkormányzati választások utáni időszakra. „Nem az a cél vezérel, hogy mindaz, amit teszek, az Ponta miniszterelnök úrnak okvetlenül tessék. A politika már csak ilyen, különbözőek vagyunk, különböző értékeket vallunk, különbözőek az érdekeink is, és ennélfogva nem mindig értünk egyet” – fűzte hozzá.

Nem tagadta, hogy vita alakult ki a magyar Országgyűlés Hivatala és a román kormány között. „Én a magam részéről ezt lezártnak tekintem, és úgy látom, hogy ez nyugvópontra is jutott, és semmiképp nem áll szándékomban ezt újra fölmelegíteni” – szögezte le Kövér László. Újságírói kérdésre válaszolva Kövér leszögezte, hogy Nyirő József újratemetésére, amelyet pünkösdvasárnap egy rosszul kiállított önkormányzati okmány miatt halasztottak el, ezen a héten nem kerül sor: nem ezért jött most Erdélybe. Hozzátette: az újratemetésnek egyébként nincsenek jogi akadályai, és a jogállam azt jelenti, hogy a polgároknak mindent szabad, amit a jog nem tilt.

A nemzeti összetartozás üzenetével érkezett

Kövér a sajtóértekezleten is és előtte, az MPP marosvásárhelyi fórumán is azt hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás üzenetével érkezett Erdélybe, és téved, aki jelenlétét úgy értékeli, hogy ő kívülről avatkozik bele valamilyen erdélyi magyar ügybe. Kövér ezzel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontjára utalt, a szövetség ugyanis több ízben bírálta őt, amiért beleavatkozik az erdélyi magyar pártok választási küzdelmébe. A házelnök kifejtette, hogy az Európai Unió keretei között, a határok légiessé válásával megteremtődtek a feltételei annak, hogy a magyarság hétköznapi valóságként is megélhesse egységét, a nemzeti összetartozás tudatát.

Az MPP tiszteletbeli elnökeként Kövér László szerdán Hargita, csütörtökön pedig Kovászna megyében segíti a Szász Jenő vezette párt választási kampányát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.