Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának vezetője a Kurier című osztrák lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az euróövezet számára beláthatatlan következményekkel járna, ha a megszorító reformok ellen fellépő radikális baloldal nyerné a vasárnapi görögországi választást.
„Ha a radikális baloldal nyer, amit nem lehet kizárni, annak a valutaunióra nézve beláthatatlan következményei lesznek. Csak figyelmeztetni tudok mindenkit arra, hogy ne lépjen ki a valutaunióból. Az eurózóna belső kohéziója kerülhet veszélybe” – fogalmazott a politiku s.
Juncker egyértelművé tette, hogy az Athénnak nyújtott nemzetközi segítség legalapvetőbb feltételeinek újratárgyalása szóba se jöhet.
Philipp Rösler német alkancellár és gazdasági miniszter a Bild am Sonntag újságnak azt mondta, hogy a Görögországnak nyújtandó további nemzetközi pénzügyi segítség attól függ, ragaszkodik-e az új kormány a nagyon népszerűtlen reform- és megszorító intézkedésekhez. „Bármely jövendő kormánynak folytatnia kell az egyeztetett megszorító és reformirányvonalat. Reformok nélkül nem lesz további pénz” – mondta.
Rösler szolidaritásra sürgette a görögöket, mert mint fogalmazott, „a szolidaritás nem egyirányú utca”.