A román diplomácia vezetője szerint Kövér azért élt vissza ezzel a joggal, mert „kibékíthetetlen ellentéteket hint el az állampolgárok és az országok között”. A külügyminiszter szerint a román kormányt foglalkoztatja a Magyarországgal való együttműködés fejlesztése, és hangsúlyozta, hogy a kormányváltással nem változott Románia kisebbségpolitikája.
Nem sértette meg a törvényeket
Mint az MNO korábban beszámolt róla, Kövér László, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként utazott Erdélybe. A házelnök útját hatalmas médiaérdeklődés övezte a Romániában fasisztaszimpatizánsnak bélyegzett Nyirő József újratemetése ügyében vállalt szerepe miatt és az új román kormányt bíráló kijelentései miatt. Kövér László annak ellenére tért vissza az MPP-nek segíteni a kampányban, hogy a román parlament házelnökei hétfőn levélben kérték útja elhalasztását a vasárnapi önkormányzati választások utáni időszakra.
Kövér László Marosvásárhelyen éjszakába nyúló sajtóértekezletén leszögezte, hogy nem hágta át a román törvényeket és ezután sem áll szándékában megsérteni azokat. A házelnök ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Victor Ponta román miniszterelnök, kedden kijelentette, a román hatóságok nem késlekednek intézkedni Kövér Lászlóval szemben abban az esetben, ha a Magyar Országgyűlés elnöke megsérti a törvényeket, és ez akár azt is jelentheti, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítják. „Bizonyára a román államnak joga van egy másik állam polgárát – akár európai uniós országnak is – kiutasítani, ha megsérti Románia törvényeit. Rendszeresen járok Erdélybe, de nincs tudomásom róla, hogy egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit, és szándékomban sem áll a jövőben” – reagált akkor a román kormányfő kijelentésére Kövér László. Bővebben >>>
Kommunista állampártok egysége
Azok osztják meg az erdélyi magyarságot, akik nem engedik, hogy különböző értékrendek megnyilvánuljanak az egységes képviseletben, és kiszorítják a másként gondolkodókat – ezt már a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi székházában tartott sajtóértekezletén mondta Kövér László. Véleménye szerint az az egység, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) követel meg, az egykori kommunista állampártok egységére emlékeztet. „Az, hogy ki osztja meg a nemzeti közösséget, megítélés kérdése: szerintem azok osztják meg az itteni magyarságot, akik nem engedik, hogy a különböző vélemények, értékrendek szabadon kifejeződést kaphassanak, az egyébként egységes politikai képviseleten belül.
Korábban megírtuk, a román sajtó a magyar házelnök romániai látogatásáról azt közölte: egyrészt a Magyar Polgári Pártnak (MPP) kampányol, másrészt a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok körében a Fidesznek gyűjt szavazatokat Erdélyben.
Csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta: Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyar közösséget a román állam intézményei ellen”.