Európa győzelmeként értékelik a holland választási eredményt

Nyugat-Európában megkönnyebbülten fogadták a hollandiai választások eredményét. A jelenlegi jobboldali liberális Néppárt fölényes győzelmet aratott.

MNO
2017. 03. 16. 5:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött a hollandiai parlamenti választásokon, és messze megelőzi Geert Wilders második helyen végzett bevándorlásellenes, euroszkeptikus Szabadságpártját (PVV), amely 13 százalékot kapott – derült ki a leadott szavazatok több mint 90 százalékának megszámlálását követően, csütörtök hajnalban.

A német külügyminiszter egyben jó jelzésnek minősítette, hogy nem a muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője nyert.

A németországi Wolfenbüttelben, a német szociáldemokrata párt (SPD) egyik rendezvényén nyilatkozó Gabriel a közelgő francia elnökválasztással összefüggésben is derűlátónak mutatkozott.

Angela Merkel német kancellár telefonon gratulált Rutténak választási győzelméhez – közölte Steffen Seibert kormányszóvivő a Twitter-oldalán. Seibert emellett szó szerint is idézte a kancellárt: „Örülök a további jó együttműködésnek barátokként, szomszédokként és európaiakként”.

Jelentősen átrendeződik a politikai paletta Hollandiában a választások után – mondta a Hír TV tudósítója Hágából, a kormánypárt eredményvárójából szerda este.

Jobban sikerült a régi-új miniszterelnöknek megszólítania a bizonytalanokat. A kormányzó liberális-konzervatívok 31 széket szereztek a parlamentben – így 10 hellyel kevesebb lesz nekik, mint az előző ciklusban.

Geert Wilders Szabadságpártja mindössze 4 hellyel szerzett többet, mint amennyi korábban volt nekik. A választások legnagyobb vesztese a Munkáspárt, amely 29 helyet veszített el a parlamentben.

A török bevándorlók pártja is bejutott – ők három helyet szereztek az alsóházban.

A választási részvétel rekordokhoz közeli, elérheti a nyolcvan százalékot is: annyian mentek el szavazni, hogy néhány szavazókört a kilenc órai hivatalos urnazárás után is nyitva tartottak, máshol pedig utánrendelést kellett feladni szavazólapokból.

Geert Wilders bevándorlásellenes, euroszkeptikus Szabadságpártja támogatottságának visszaesésétvisszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy egyre többen elveszett szavazatnak tartanák a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tud egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni, és így valószínűleg továbbra is ellenzékben marad.

A német szociáldemokrata párt kancellárjelöltje, Martin Schulz szintén üdvözölte, hogy az előzetes előrejelzések szerint a hollandok túlnyomó többsége világosan elutasította „Geert Wilders uszítását és egész társadalmi csoportokkal szembeni kimondhatatlan álláspontját”. „Ez jó hír Európa és Hollandia számára is” – tette hozzá.

A moszkvai látogatáson tartózkodó Horst Seehofer bajor miniszterelnök is megkönnyebbülten reagált a holland választási eredményekre. „A nemzeti jelentőségű választásokon a komoly polgári pártokat támogatják, amennyiben meggyőző válaszokat tudnak adni az embereket foglalkoztató kérdésekre” – mondta, hozzátéve, hogy Mark Rutte miniszterelnök, a VVD vezetője ezúttal a foglalkoztatási és a fiatalok munkanélküliségét mérő mutatókat illetően tudta jobb számokkal meggyőzni a szavazókat.

A holland választási eredményt azonban nem lehet előrejelzésnek venni a franciaországi voksolásra, mivel az ottani polgári jobboldali jelöltek nem szerepeltek eddig fényesen – emelte ki a bajor miniszterelnök.

Paolo Gentiloni olasz kormányfő is megkönnyebbülten reagált. „Nem lesz nexit. Az EU-ellenes jobboldal elvesztette a hollandiai választásokat” – írta Twitter-oldalán, utalva a PVV egyik korábbi kezdeményezésére, miszerint tartsanak népszavazást Hollandiában is az unióból való kilépésről. Hozzátette: most közösen kell az Európai Uniót „újjáéleszteni” és megváltoztatni.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök egy szóval kommentálta a Twitteren a The Scotsman című lap cikkét Wilders választási vereségéről. Azt írta: „helyes”.

Francois Hollande francia elnök a „szélsőség felett aratott világos győzelemként” méltatta Rutte választási sikerét. Az Élysée-palota csütörtökre virradóra megjelent közleménye szerint a nyitottság, a mások iránti tisztelet és az Európába vetett hit értéke az egyetlen válasz a nacionalizmusra és az elzárkózásra.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.