Sosem tért haza – Kertész Mihály 125

125 éve született a legendás magyar filmrendező, Kertész Mihály. A kétszeresen ünnepi pillanatban megállunk, hogy rövid főemeléssel tisztelegjünk a fantasztikus életmű előtt.

1886. december 24-én, Budapesten született Kertész Kaminer Manó, aki Kertész Mihályként, mások számára Michael Curtizként olyan karriert futott be a filmszakmában, amelyet kevesen mondhatnak el magukról. Nyugodtan húzzuk ki magunkat, emeljük fel tekintetünket, van mire büszkének lennünk, Kertész ugyanis nem bizonyos körök számára nagy rendező, nem elfogódottságból vagy hazafiságból tartjuk sokra. A harmincas-negyvenes évek nagy hollywoodi filmrendezői között minimum dobogós helyet szavazunk meg neki, s legkevesebb három filmje érdemli meg az örökzöld klasszikus kitüntető címet.

Évente hat-nyolc film Hollywoodban

Pályája kezdetén maga sem gondolta volna, később is csak remélni merte, hogy messzire esik az a bizonyos gerely, amit elhajított, de érkezési pontját a tízes évek elején nem láthatta. Kezdetben akrobatáskodott cirkuszban, majd színészkedett színpadon, míg végül megtalálta a legnagyobb szerelmét és szenvedélyét, a filmkészítést. Filmiskola híján a tudást az akkoriban a legkomolyabb szakmaisággal rendelkező Dániában szerezte meg, ahol hónapokat töltött a Nordisk filmstúdióban. Visszatérve drámai történetekben kezdte a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazását, s rövid idő alatt Korda Sándorral a filmgyártásunk legjelesebb rendezőjévé vált.

A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába ment, s néhány éves európai rendezés után ő is az agyak elszívásának része lett. Szerződést ajánlott neki a Warner Bros., így Lubitschhoz, Garbohoz és társaihoz hasonlón kivándorolt az USA-ba. A harmincas évektől rendszeresen forgatott Errol Flynnel, majd később Humphrey Bogarttal, előbbivel 12, utóbbival összesen 8 moziban dolgozott együtt. Az egy Mildred Pierce-t leszámítva a legjobb filmjeit gyakorlatilag velük készítette el. Kertész egyébként nagyon termékeny rendező volt, Hollywoodban is évente elkészített akár 6-8 filmet, különösképpen a harmincas években ontotta a műveket.

Ma már nem is létező Oscar-kategória

Az első igazán nagy dobása 1935-ban a Blood kapitány volt, a főszerepben Errol Flynn-nel:

A Blood kapitány igazi swashkuckler, a kardozós kalandfilmek egyik első klasszikusa, egyúttal tengeren játszódó kalóztörténet. A film szállóigévé vált mondása: „A világ ellenünk van, és mi a világ ellen” – számos alkotásban ismétlődött meg a filmtörténetben. A mozit öt Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és rendezés díjára is. Végül nem nyert semmit, de Kertész ezzel így is bekerült a legjobbak közé. A sikerreceptet egyébként megcsinálták 1940-ben egy másik kalózos mozival is, és bár a Hét tenger ördögét is szereti a közönség, de négy Oscar-jelölését már csak a technikai kategóriákban kapta, s ezúttal sem nyert díjat.

Az 1936-os A könnyűlovasság támadása már Oscart is kapott, igaz, csak a ma már nem létező rendezőasszisztens kategóriában, és nem Kertész. Az 1856-ban, Indiában játszódó moziban Flynn egy olyan katonatisztet alakít, aki brit nők és gyerekek lemészárlásáért esküszik bosszút. A könnyűlovasság támadása a kor nagy költségvetésű, epikus történelmi filmjeinek egyik szép példadarabja.

Errol Flynn zöld harisnyában és bugyiban

Sokak szerint Kertész 1938-ban ért fel Hollywood csúcsára, ekkor készített el ugyanis legjobb filmjei közül kettőt is, valamint két filmjéért is jelölték Oscar-díjra. A Casablanca mellett vitathatatlanul a legjobb Kertész-film a Mocskos arcú angyalok, az évtized gengszterdarabja, amelyben a rendező az utcagyerekek kétféle karrierlehetőségéről mesél egy klasszikus stúdiófilmben. Két barát közül az egyik pap, a másik gengszter lesz, s láthatjuk, hogy ezt a két eltérő pályát mindössze hajszálvékony vonal választja el egymástól. A felnőtt férfiaknak pedig később azzal a felelősséggel is szembesülniük kell, hogy a leendő generációk számára milyen példaképként maradnak fenn, s mennyire akarják ezt a képet fenntartani a kisgyerekekben.

James Cagney és Humphrey Bogart is brillírozik a szerepében, előbbit színészként, mellette pedig Kertészt a rendezésért is jelölték Oscarra. Kertészt ráadásul egy másik filmjéért is: a Négy lány a legendás Julius J. Epstein forgatókönyvéből készült drámai történet John Garfielddel. Az utókor viszont ennél a filmnél jobban emlékszik minden Robin Hood-filmek etalonjára, a Robin Hood kalandjaira, amiben Errol Flynn zöld harisnyában és bugyiban teszi helyre Nottingham korrupt urát. Ha túllépünk a mai szemmel valóban bizarr jelmezeken, remek kis szórakozást kínál ez a kardozós kalandfilm, amelynek még ma is kiváló hangulata van.

Koronát neki, nyolcat is!

Miközben elérkezünk az 1942-es kulcsévhez, érdemes még futólag megemlítenünk a Santa Fé ösvényt, amely az amerikai polgárháború előestéjén játszódik, és Errol Flynn mellett Custer tábornok szerepében a későbbi elnök, Ronald Reagan látható.

Ha 1938-at vitatjuk is a rendező csúcséveként, 1942-t biztosan nem. Ekkor készítette el a Yankee Doodle Dandyt és a Casablancát, s csak azért nem választották be rögtön a rendezőt a halhatatlanok klubjába, mert a mind a két filmet gyártó Warner Bros. a Casablanca premierjét eltette 1943. január 23-ra.

Így az elismert zeneszerző, énekes, táncos, színész és színdarabíró George M. Cohan életéről szóló Yankee Doodle Dandy 1943-ban kapott nyolc Oscar-jelölést, és James Cagney végre elnyerte érte a már régóta megérdemelt legjobb színész díját, míg a Casablanca az 1944-es Oscar-gálán diadalmaskodott, s a Bogart–Bergman románc nyolc nominációjából elnyerte a legjobb film, rendezés és forgatókönyv aranyszobrocskáját. Kertészt hivatalosan is megkoronázták.

Minden idők egyik leghíresebb melodrámája, aranyköpéssé nemesült dialógusai olyan csúcsteljesítmények Kertész életművében, hogy azokat aztán már csak egyszer tudja megközelíteni a Mildred Pierce-szel, 1945-ben. Többet sosem. A Mildred Pierce viszont remek film noir, amely különösképpen a most elkészült HBO-minisorozat fényében értékelődik fel. Érdemes tehát kikeresni a filmgyűjteményekből, nagyot fogunk nézni, hogy ha szeretjük netán a mostani sorozatot, akkor milyen katartikus élményt jelent a ’45-ös bűntörténet.

Az utolsó tangó John Wayne-nel

Kertész a későbbiekben is aktív volt, a Nem vagyunk angyalok 1955-ben például erős darab Bogarttal – évtizedekkel később készült belőle egy vacak feldolgozás Sean Penn-nel és Robert de Niróval Nem vagyunk mi angyalok címmel –, de a klasszisteljesítményeket eddigre már letudta a rendező.

Haláláig dolgozott. Utolsó munkája, az 1961-es Jó fiú és rossz fiú című, John Wayne-western elkészülte után egy évvel halt meg rákban. Angolul sem volt képes rendesen megtanulni, ugyanakkor sosem tért haza. Filmjei viszont halála után is itthon tartják szellemiségét.