Szálinger és a felkapott közéleti verselés

Egy költő egyfunkciós: verset írjon, és ne értsen már a bányászathoz vagy a lótartáshoz is – tartja Szálinger Balázs költő. Könyvheti interjú.

– A Köztársaság című kötete és az Édes hazám című antológia nyilván nem összehasonlítható, de ha önt kell elhelyezni a politikai költészet térképén, akkor a közéleti versei középutasabbnak tűnnek, mint az antológia túlnyomó része.
– Aki normális ember, normális alkotó, és felelősnek tartja magát, az középutasnak mondható. Nem fölötte áll a dolgoknak, hanem benne, középen. És ez nem azt jelenti, hogy kétkulacsos. Mert ha így lenne, kétszer drágább helyen ülnénk, és én fizetnék. A választások is erről szólnak: csak a középpel lehet nyerni. Nekem az a dolgom, hogy felszisszenjek bármelyik oldal retteneteitől is. Különben nem lenne bonyolult nagyon sokat kereső és országosan ismert költőnek lenni. Néhány nyilatkozat, aláírás, kiállás vagy itt vagy ott, és ennyi. Biztos könnyebb lenne, mint bajlódni magukkal a versekkel. De amit elérek ezzel a bajlódással, nem adom oda senkinek. Mert nincs is semmi másom.

– Viszont a kötetben műfaji szempontból mindent bejár: persze van benne jó sok líra, aztán van benne dráma is Köztársaság, illetve epika Háború címmel. Ahogy a Kárpát-medencét is bejárja: Zalától Erdélyen át Budapestig. Milyen viszonyok, milyen viszonylatok ezek?
– Ezt a könyvet verseskötetnek fogom föl, bár egy picit talán most alárendelt szerep jutott a verseknek a szerkezet miatt. Lehet, hogy több téma jöhetett volna szóba, de azt akartam, hogy egységes legyen. S nem kihagytam verseket, hanem nem írtam meg őket. A Köztársaság című drámát, remélem, be fogják egyszer mutatni, olvasópróbája már volt, Laboda Kornél színházi rendező barátomnak köszönhetően. A kötetben lévő Háború című hosszúversből talán lehetne monodráma. Na és a Zala–Erdély–Budapest viszonylat: Zalából, otthonról nagyon pozitív visszajelzéseket kapok. Zalaegerszeg mindig hazavárt, Keszthely és környéke általában kimaradt, viszont ez mostanság megváltozott. Ráadásul újabban a Hévíz című folyóiratot szerkesztem Cserna-Szabó Andrással, és nem provinciális a helyzetünk. Erdélyt pedig össze sem lehet hasonlítani Magyarországgal. Nagyon lazák az erdélyiek, felülről, jobban és derűsebben látják az itthoni eseményeket. Jobban beszélnek angolul, eleve kaptak még egy nyelvet, egy másik kultúra ismeretét. Bár a hazai közvéleményben más olvasat él: Erdély egyszerűen nyitottabb a világra, mint Magyarország. Kolozsvár pedig a legtrendibb város a Kárpát-medencében: kultúra, egyetemisták, és nagyobb az élet, mint Budapesten. Nem a koncentráltsága miatt, hanem mert tényleg nagyobb. Kolozsvár valóban egy ország fővárosa, mert Erdély tényleg egy ország. Magyarországot leginkább államnak látom. Itt nincs olyan tapintható országtudat, mert ha lenne, sok kellemetlen kérdéssel szembe kellene nézni. De mi minden fronton szeretjük elhessegetni magunktól tényeket, főleg, ha traumákról van szó.