Hetvenhárom éves korában elhunyt Szegedy-Maszák Mihály, az ELTE BTK professor emeritusa – olvasható a Pesti Bölcsész Akadémia Facebook-oldalán. Legutóbbi könyve, a Jelen a múltban, múlt a jelenben néhány hete jelent meg a Pesti Kalligramnál.
Munkásságával fordulatot idézett elő az irodalomtudományban – szólt pályatársáról, a vasárnap elhunyt Szegedy-Maszák Mihályról az MTI megkeresésére hétfőn Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész.
Szegedy-Maszák Mihály kiemelkedő irodalomtudományi teljesítményét olyan elképesztő művészeti tájékozottság támogatta, amely a zenétől a képzőművészeten át minden fontosabb művészeti ágban páratlan volt – méltatta a Széchenyi-díjas tudóst Kulcsár Szabó Ernő.
Mint hozzáfűzte, ez a széles körű tájékozottság mind beépült Szegedy-Maszák irodalomtudományi munkásságába, a kutató ezért utánozhatatlanul tudott gondolkodni a magyar irodalomról.
Mint hozzáfűzte, ez a széles körű tájékozottság mind beépült Szegedy-Maszák irodalomtudományi munkásságába, a kutató ezért utánozhatatlanul tudott gondolkodni a magyar irodalomról.
„A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján igazodási, tájékozódási pont volt számunkra, olyasvalaki abban a sivár környezetben, aki európai módon gondolkodott” – emlékezett az egykori pályatársra Kulcsár Szabó Ernő. Felidézte az 1998-as Frankfurti Nemzetközi Könyvvásárt is, amelynek szervezésében együtt dolgozhattak Szegedy-Maszák Mihállyal, és az akkori magyar részvételnek köszönhetően sikerült Kertész Imrét nemzetközileg igazán ismertté tenni.
Szegedy-Maszák a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Többek közt az összehasonlító irodalomtudományt és a regényelméletet kutatta. Főszerkesztője volt a háromkötetes A magyar irodalom történeteinek, amely 2007-ben jelent meg. Könyvvel jelentkezett Kemény Zsigmondról (1989), Márai Sándorról (1991) és Ottlik Gézáról (1994), az összehasonlító irodalomtudomány magyar örökségének hírét vitte külföldre is.
Az irodalomtörténész 1943. június 23-án született Budapesten, 1961-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar–angol szakára. Tanári diplomát 1966-ban, bölcsészdoktori címet egy évvel később szerzett, közben a Cambridge-i Egyetemen is posztgraduális tanulmányokat folytatott. Tudományos munkatársként, majd főmunkatársként 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. Négy évig a József Attila Tudományegyetem adjunktusa is volt, 1981-ben pedig az ELTE irodalomtörténeti tanszékének lett a docense. Előbb egyetemi tanári, majd tanszékvezetői rangra emelkedett, az összehasonlító irodalomtudományi tanszéket pedig tizennégy évig vezette. Tanított és kutatott a Cambridge King’s College-ben, az American Council of Learned Societiesnél, illetve az Indiana Egyetemen. A Hungarian Studies felelős szerkesztője lett 1987-ben, később pedig főszerkesztette a Protestáns Szemlét, és bekerült az Arcadia, valamint a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottságába is.
Az irodalomtörténészt 1998-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává, négy évvel később pedig az MTA Irodalomtudományi Bizottság elnöke lett. 1998 és 1999 között a frankfurti könyvvásáron való részvétel miniszteri biztosaként tevékenykedett. A Collegium Budapest tudományos tanácsadó testületének tagja lett 2000-ben, de volt a Magyar UNESCO Bizottság alelnöke és a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadója is.
Alföldi-díjat 1995-ben, Széchenyi-díjat 2003-ban kapott, 1997-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.
A XIX–XX. századi angol, amerikai, francia és magyar irodalom mellett irodalom- és fordításelméletet, valamint összehasonlító irodalom- és kultúratudományt kutatott.
„A Nyugatot és a Nyugat ellenzékét egyformán elfogadom a magyar kultúra részének. Szabó Dezső, aki írt a Nyugatba, utána szembekerült azzal. Nem szerencsés, hogy viszonylag keveset foglalkoznak vele. A magyar kultúrának vannak viszonylag kétesnek tekintett részei, ezekkel többet kellene foglalkozni. […] El kellene tűnődni azon, elképzelhető-e, hogy egy mű különböző szempontokból értékőrző, nem újító, mégis jelentős” – vallotta Veiszer Alinda Záróra című műsorában néhány éve, ahol a kánont szükséges rossznak nevezte.
Egy másik interjúban arról beszélt: „Az amerikai születésű prózaírónak, Henry Jamesnek van egy korai története, A jövő Madonnája. Ez az öntükröző, az irodalomról, művészetről szóló mű azt sugallja, hogy már a XIX. században sem lehetett megfesteni egy Madonnát. A remekmű fogalma megkérdőjelezhető.” A Zárórában azt is kifejtette: egyetemista korában az építőtáborban megverekedett valakivel Adyért. „De túléltük mind a ketten, állítólag ő másként emlékezik rá, ez is természetes. […] Akkor Ady mellett kardoskodtam, ma is kardoskodnék, bizonyára egészen másként. A három nagy költő közül Kosztolányi áll hozzám a legközelebb, de most például Babitscsal is foglalkozom.” Szóba került az is, hogy a rendszerváltás előtt nem jelentethette meg, amit az Édes Annáról írt, mert akkor úgy volt szokás felfogni: „Édes Anna tulajdonképpen egy eszmény, akik körülveszik, mind sötét alakok, és osztályfeszültségről szól a regény. Amit én írtam, ennek nem felelt meg.”
Múlt héten számoltunk be arról is: július 8-án elhunyt az ELTE BTK másik neves oktatója, Bárdos László.
