Rockenbauer Pál 37 évvel ezelőtt készítette el legendás televíziós műsorát. A Másfél millió lépés Magyarországon nyomán Burger Barna fotós 2013 májusától 2014 novemberéig járta végig a majdnem 1120 kilométeres Országos Kéktúra útvonalat az Írott-kőtől Hollóházáig. Alázattal, a legnagyobb tisztelettel fordult az út felé, a maga teljességében akarta átélni. Hetente három napot túrázott, vonattal vagy busszal jutott el a kezdőállomásokra, egy idő után már a telefonját sem kapcsolta be, esténként aztán a turistaházakban a szállásadókkal poharazgatott, hogy minél többet tudjon meg a természetközeli életről, az út során pedig önmagáról is sokat tanult.
Vándorlását naplószerűen dokumentálta, közel tízezer fényképet készített, amelyek bizonyítják, hogy a kivonuláshoz, meneküléshez nem kell külföldre menni.
És rádöbbent arra is, hogy a nagyvilág mintha elhomályosítaná azokat a kincseket, amelyek minket körbevesznek. Zemplén rusztikus robosztussága, a Balaton-felvidék bujasága, a Dunakanyar festői szépsége bátran versenybe szállhatna a perui hegyekkel, a norvég fjordokkal, a toszkán földekkel.
A kétéves túra emlékpillanatai – természetfotók, csendéletek, portrék – gyönyörű kiállítású albummá álltak össze a Magyar Természetjáró Szövetség jóvoltából. A Kékvándor – ösvények, utak, képek című albumban Burger Barna a közeli baráttal, a nemrég váratlanul elhunyt Kőrösi Zoltánnal közösen írt szövegekben az ihletadó tévéműsor alkotóiról, az operatőrről, a narrátorról is megemlékezik. Az album képeiből most a Kossuth Lajos utcai Projekt Galériában nyílt kiállítás, mely augusztus 24-ig látogatható.
Burger Barna életét ez a túra gyökeresen változtatta meg. Feleségével és három gyermekével maguk mögött hagyták a nagyvárosi dzsungelt, vidékre költöztek.
A folyamatos zsizsegést a harmóniára, a „most” megélésére való törekvés váltotta fel.
A fotós időközben azonban saját túrájának legnehezebb állomásához érkezett: másfél évvel ezelőtt izomsorvadást diagnosztizáltak nála. Betegségéről megindító őszinteséggel beszélt az Óbudai Anziksz nyári számában megjelent interjúban: „Számomra, aki minden héten utaztam, most beszűkült a világ erre a nyugágyra, ez az egész univerzum, és teljesen jól elvagyok. Ez a lehető legkíméletlenebb betegség, mert azelőtt meghalsz, mielőtt eltemetnének. Nagyon nehéz, de sokat segít, egy csomó mindent tanultam általa. Fél éve itt ülök, és nyilván azt gondolom, hogy meg fogok gyógyulni valamilyen szinten. (…) Máshogy látom az életet. Nagy eredmény például, hogy végigjártam a Kéktúrát, tök jó volt. Azt gondoltam, hogy még megyek egy párszor.
Most ez az egyik motivációm, hogy én még akarok menni.
Ha mégsem tudnék, akkor is megtettem azt, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell tennem. Boldog vagyok, hogy megtettem.”
Ezeket a sorokat olvasva a Kékvándor képei is más értelmet nyernek. Az élet szeretetét hirdetik.
