A Népszabadság munkatársai például még egy lengyelországi kultúrakutatót és egy írót is megkértek: ugyan jellemezzék már azt a társaságot, amely nemzeti ünnepünkön idejön viktorozni. Naná, hogy kiderült, ez is az az eset, amikor az idegen nem valami szép, hiszen „egy alapvetően szélsőjobboldali, önmagába zárkózó társadalmi közeg” képviselői érkeznek Budapestre, akik „akkor lennének a legboldogabbak, ha Orbán lengyel miniszterelnök lenne”. Egy közcím alatt kétszer is kimondatott a tudományosan megalapozott lényeg: szélsőjobboldal és Orbán Viktor, mission completed.
De nem, ez még kevés. 15-én még a szép magyar tüntetési hagyományt, a számháborút turbózta fel a Nol egy kis lengyelezéssel. „Ünnepi játék: keressen magyar zászlót a Múzeumkertben!” című írásuk apropóját az adta, hogy az MTI tudósítója valóban barokkos túlzással úgy fogalmazott: zsúfolásig megtelt a Múzeumkert, a távirati iroda fotóján viszont látszik, hogy van azért még ott hely. Fel is nagyították a képet, hogy ezt bebizonyítsák, ez persze remek alkalom volt az újabb képaláírásokra, így például be lehetett biggyeszteni, hogy „a lengyel zászlóval felvonulókat 2-300-ra teszi az MTI, a litvánok harmincan lehetnek a távirati iroda szerint. Hányan volnának a magyarok?” Be is indult a kommentcunami, hogy hát ezekre a fideszesekre már csak a lengyelek kíváncsiak. És erre elég egy kép meg két szó. Ügyes.
A két nappal későbbi, szerkes tüske viszont helyrebillenti az előfizetők és a dobtáras kemény mag lengyelezéssel kizökkentett lelki egyensúlyát. A publi utolsó két mondata ugyanis oda csap, ahova köll, az európai testvériséget veszélyeztető szelektív nacionalizmus fészkének közvetlen közepébe. Mert hát ugye mégiscsak az a lényeg, hogy testvér lészen minden ember, ha nemzetközivé lesz a világ. De azért biztos, ami biztos, én most szólok, mert az ötletért majd behajtom a jogdíjat: jön itt még majd 23 millió lengyel, hogy tort üljön Budapest utcáin.
origo.hu
Így gombolt le Magyar Péter ötvenmilliót a Tisza-szavazókról
