Választóvonalak

A visegrádi négyek ráborították az asztalt az Európai Bizottságra.

A visegrádi négyek ráborították az asztalt az Európai Bizottságra: a keddi brüsszeli uniós csúcson a brexit nyomán a testület jogkörének szűkítését szorgalmazták, Varsó pedig egyenesen Jean-Claude Juncker elnök lemondását követelte. Miközben a brit népszavazás okozta sokkhatás következtében Európa teljes újratervezés előtt áll, a magyar és a lengyel kormány a Brüsszellel szemben felerősödött elégedetlenséget igyekszik aprópénzre váltani: szuverén államok unióját követelik, és versengve hibáztatják Brüsszel túlterjeszkedő hatalmát. Orbán Viktor magyar kormányfő saját korábbi, Nagy-Britannia kilépését ellenző kampányüzenetének is ellentmondva úgy értékelte a brexitet, hogy a britek nem kérnek többet a kioktatásból, és elegük lett az unió bénultságából.

Mindezt ráadásul nem győzte összemosni az EU bukott bevándorláspolitikájával, mintha legalábbis szíriai migránsok álltak volna a kilépéspártiak kampányának kereszttüzében, nem pedig kelet-európai, többek közt lengyel és magyar munkavállalók. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy Budapest és Varsó esetében miért veszélyes önigazolást keresni a brexitben, elég csak a nagy-britanniai lengyeleket ért fenyegetésekre gondolni. A héten egyébként Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő is önellentmondásba keveredett: szerinte a brexit utáni Európának olyan értékekre kell épülnie, mint amilyeneket például Robert Schuman, az EU egyik alapító atyja képviselt. Az Európai Közösség létrejöttét megalapozó Schuman-nyilatkozat névadója olyannyira a nemzetekfelettiségre alapozta integrációs elképzeléseit, hogy a brit baloldal egyenesen föderális összeesküvésnek tartotta.

Föderalizmustól ugyanakkor aligha kell tartania a V4-nek, hiszen erre még az alapító tagállamok körében sincs politikai akarat, Angela Merkel legalábbis biztosan nem osztja a nézetet, hogy a britek mihamarabbi kipenderítését követően be kellene rúgni az integráció motorját. Ráadásul még soha nem volt ennyire kedvezőtlen az időzítés: a Pew Research tíz tagállamban végzett legfrissebb felmérése szerint egeket veri az elégedetlenség Európa-szerte, 47 százalék van rossz véleménnyel az EU-ról. Tehát míg a hetvenes-nyolcvanas évek euroszklerózisára (az európai gazdaság megtorpanására) az egységes belső piac kialakítása és a mélyebb integráció volt a megoldás, a mostani kiútkeresésre összetettebb társadalmi válaszokat kell adnia az uniónak. A brit kilépést meglovagoló szélsőséges pártok narratívája egybecseng Budapest és Varsó üzeneteivel, melyek szerint Brüsszel bürokratikus, valóságtól elrugaszkodott döntéseivel ráront a saját állampolgáraira.

Az EU sokak számára valóban kezd lomha, absztrakt szörnyre hasonlítani, de jelenlegi működéséből kiindulva erről korántsem csak az Európai Bizottság tehet. Kialakult egy „újfajta kormányköziség”, amelynek értelmében mára a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsban és a Miniszterek Tanácsában születnek a legfontosabb döntések. A lisszaboni szerződés azzal, hogy intézményes szintre emelte az Európai Tanács szerepét, a gyakorlatban is felértékelte a korábban pusztán iránymutatásként szolgáló kormányközi testületet. Orbánék és a radikális pártok tehát annak ellenére riogatnak a bizottság túlterjeszkedő hatalmával, hogy az integráció a maastrichti szerződés 1992-es aláírása óta a tagállamok közötti koordináción alapszik.

Mindeközben az EU integrációs paradoxontól szenvedett: a tagállamok nyitottak voltak ugyan a további együttműködésre, de nem akartak további kompetenciákat ruházni Brüsszelre. Részben ezt kívánja meghaladni a német–francia javaslat, amely egyelőre a kül- és biztonságpolitika, a belső piac és a gazdaság, valamint a migráció területén szorgalmaz mélyítést, de közösségiesítés és alapszerződés-módosítás helyett várhatóan a fiskális paktumhoz hasonló kormányközi megállapodásokon keresztül. Lengyelország valódi politikai vezetője, az unió radikális átalakítását szorgalmazó Jaroslaw Kaczynski hiába tárgyalná tehát újra a lisszaboni szerződést, ebben még a legelvetemültebb szövetségesei sem támogatják nyíltan. Igaz, év elején Orbán Viktor még ugyanezt sürgette.

Eleve frusztrációt válthatott ki a V4-ből, hogy a brexitszavazás után külön üléseztek az alapító államok külügyminiszterei. Az EU történetének eddigi legnagyobb politikai válsága ugyanis felértékelte a hatok találkozójának jelentőségét. Lengyelország ezt követően hívta össze a kimaradt tagállamok külügyéreit. Budapest és Varsó okkal ideges amiatt, hogy a fenti szorosabb együttműködés alapja az eurózóna-tagság lehet, ami a valutaunión kívüli tagállamok érdekérvényesítésének csorbulását vetíti előre, pláne a britek kilépése után. A varsói különtalálkozó utáni lövészárok-hangulatot némileg enyhítette a cseh külügyminiszter bejelentése, amely szerint a V4 csatlakozik az alapítók által beterjesztett tervezethez, de néhány ponttal – például a védelem megerősítésével – szemben kifogásai vannak. A valódi választóvonal az lesz, ha a vonakodó visegrádi államoknak pozicionálniuk kell magukat egy intézményileg is kétsebességű unióban. Ez próbára teheti a V4 egységét is, hiszen az eurózóna tagjaként Szlovákia aligha akarná leválasztani magát a kemény magról, ahogyan a külső szövetségesként elkönyvelt balti államoknak sem érdekük egy efféle elszigetelődés.

A magyar miniszterelnök év eleji, nagyköveti értekezleten tartott előadásában még arról beszélt: nem tudni, hogy Magyarország végül csatlakozik-e a kemény maghoz, de mostani EU-stratégiáját tekintve aligha ez a célja. A magyar kormány a lengyelekkel karöltve akkor próbálja leginkább meglovagolni a Brüsszellel szemben felerősödött elégedetlenséget, amikor soha nem látott nyomás nehezedik a tagállamokra a brexithez hasonló referendumok napirendre vételével. A European Council on Foreign Relations nemzetközi agytröszt 28 uniós tagállamban végzett kutatása szerint a radikális pártok 34, az uniós tagsággal vagy a kötelező menekültügyi kvótával kapcsolatos népszavazás tető alá hozásán fáradoznak, ami tökéletesen egybevág Oroszország uniót destabilizáló törekvéseivel. Orbán Viktor szerint Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját, utalva az októberben esedékes magyarországi, kvótaellenes referendumra. Ez a hozzáállás a jelenlegi helyzetben veszélyesebb, mint kövekkel dobálózni egy üvegházban.