Kitörést is jelezhet a vulkáni nyugalom

Előre értesülhetünk a legszeszélyesebb tűzhányók veszélyes robbanásairól egy új felfedezés segítségével.

Amikor ugyanis a kőzetrepedéseket a lerakódások, leszakadó szikladarabok eldugaszolják, az addig szabadon áramló olvadék és gázok útja elzáródik. Ez okozza a földrezgések időleges enyhülését, és a felszínre törő kén-dioxid gáz mennyiségének csökkenését. Eközben azonban a mélyben korántsem nyugszik meg a tűzhányó. Épp ellenkezőleg, az elzárt repedésekben egyre csak nő a nyomás, egészen addig, míg az ébredő erőknek már nem tud a dugó ellenállni, és a vulkáni anyag sokszoros erővel robban a felszínre.

Az ötven vizsgált kitörés közül csak kettő olyan volt, amelyet nem előzött meg semmilyen nyugalmi periódus. Tizenhárom előtt öt– harminc perces csend volt tapasztalható, míg 35 kitörés legalább félórás szünet után következett be. Olyan is volt, amelyet tízórás aktivitáscsökkenés előzött meg. Sőt a nyugalom hossza összefüggésben állt a kitörés erősségével. Ez nem is csoda, ha a csend okára gondolunk: minél tovább gyülemlik az energia az elzárt kőzetjáratban, annál erősebb lesz a kitörés. A szeizmikus aktivitás folyamatos monitorozásával tehát lehetőség nyílhat arra, hogy a várható nagy kitöréseket egy-két órával előre jelezhessük. Ez az idő akár több ezer ember életét is megmentheti.

A legjobban, már a tényleges robbanást megelőző hónapoktól kezdődően dokumentált vulkánkitörés az egyesült államokbeli Washington államban lévő Mount St. Helens 1980-as kitörése volt. Márciusban érezhetően ébredezni kezdett az 1857 óta szunnyadó hegy. A Richter-skála szerinti 4,2-es erősségű földrengés történt, és gőz tört a felszínre. Vulkanológusok hada érkezett a helyszínre, és a nap huszonnégy órájában kezdték monitorozni a hegyet. A felszín kezdett átalakulni. Friss magma nyomult a felszín közeli kőzetkamrákba, amelynek hatására hatalmas kidudorodás keletkezett az északi lejtőn, a felszín alatti sziklák pedig megrepedeztek.

Teltek-múltak a hetek, és drasztikus események híján a média figyelme lanyhulni kezdett, a sebtében kitelepített helyiek pedig a hivatalos utasításokkal dacolva kezdtek visszaszivárogni lakóhelyeikre. Aztán május 18-án a magma miatt meggyengült északi oldal elindult lefelé, a valaha megfigyelt legnagyobb földcsuszamlást okozva. Az eltűnt hegyoldal helyén maradt, magmával telt kőzetek hirtelen a sokkal kisebb külső nyomással szembesültek, és bekövetkezett a robbanás. Huszonnégy kilométer magas füstoszlop emelkedett a magasba, a vulkáni hamu tizenegy amerikai államban terült szét. A hegy gleccserei elolvadtak, és még a lávánál is pusztítóbb vulkáni iszapár (lahar) tarolta le a környéket. Ötvenheten haltak meg a kitörésben, közöttük geológusok és fényképészek is. A vulkán azóta is időről időre aktivitást mutat.