Egyszer bejártam azt a krátert nagyapámmal, szemerkélő esőben, tépte a hajunkat meg az ő loncsos szakállát a szél. Onnan is jól be lehet látni a Balatont. Borombovics meg a kormányzati főproducer haverja talán az óriáskerék bérlését is megoldhatta volna. Örökbe is megszerzik, ha kell, mi az nekik. A jó ég tudja, miért sajnálták rá a pénzt. De sajnálták.
Egy ilyen óriási épített díszlet előtt még elsétálni is mellbevágó élmény – volna. De mivel a mi tempónk szapora, green screen előtt fogják megoldani a fölvételt, csak a háttér lesz igazi. Tudom, Géza a régimódi trükkök és a kaszkadőrmutatványok híve a cgi-dömping helyett, de ez most más helyzet. Ez az a látvány, amit érdemes volna klasszikus módon fölplánozni, de hát mi sorozat vagyunk. Pedig milyen jó volna, ha Borombovics westernbe illő, tágas nagytotált adna a vulkáni váratlanságokról.
Úgy tervezi, hogy a korszak valamelyik nyári slágere fogja majd aláfesteni a békésen körbeforgó kerék s az azt fölváltó fejveszett menekülés képét, ahogyan az iménti utasok szanaszét spriccelnek, minden értelemben, testrészeiket is hátrahagyva. Beszédhang levéve, csak a képkockákon látod, nemétől és habitusától függően, ki-ki hogyan dermed meg, üvölt vagy sikít félelmében.
És közben ez szól végtelenítve, megunhatatlanul: „Just fuckin’ hard / And stayin’ wild”.
Ezt dúdolja majd mindenki május táján, amikor az utolsó rész is adásba megy, ez lesz a nyári sláger a Debil Inside nevű, feltörekvő ajkai gitárzenekartól.
