Fura fauna

„Száz évvel ezelőtt még költött a daru a Hortobágyon, csak hát a lápok, mocsarak lecsapolásával eltűnt.”

Amikor elindulunk a vadaspark központjából, egy csapat pelikán tűnik elém. Időtlen nyugalommal hűsölnek egy satnya fa árnyékában. Megtudom, hogy régebben a Kárpát-medencében is fészkeltek, ám manapság inkább a Duna-deltát és a Fekete-tenger partvidékét lakják. Addig-addig fészkelgettek ott, hogy Románia nemzeti madarai lettek. Nem rossz taktika. A madár népies neve – patona vagy batona – számos helységnevünkben fennmaradt: Lovászpatona, Battonya, Rábapatona. Ebből is látszik, hogy sikerorientált fajról van szó.

Iszik, mint a gödény, mondja a szólás. Ha ezt hallom, fényes szőrű, kisebb, vízközeli emlőst látok magam előtt. Amatőr állatleírásom így szól: a menyét rokona, de évszázadok óta nincsenek beszélőviszonyban, mert összevesztek az apai-anyai jusson. Elképzeltem, ahogy a folyó fölé hajol ez a bizonyos gödény, belenyújtja nyakát a vízbe, és hosszasan, szuszogva iszik. Nos, elképzelésnek nem rossz, csak éppen nem igaz. A gödény valójában a pelikánt jelöli, amelynek két faja, a borzas és a rózsás itt, a Hortobágyon is honos. Honos volt.

A nagyitalú ember mértéktelenül ereszti le torkán az italt, a pelikán ezt például sohasem tenné. Halászás közben tényleg rengeteg víz kerül a csőre alatti rugalmas bőrlebenybe, melynek űrtartalma akár a tíz litert is elérheti. Ha már kellőképpen feszül a torokzacskója, lefordítja a csőrét, és egyszerűen kicsorgatja belőle a felesleges folyadékot. A bent maradó halat pedig egészben lenyeli. Nem bolond, hogy megigyon tíz liter vizet egy kis adag halért.

Jegyzetelem még, hogy ez a madár arra is képes, hogy a fiait saját mellének megsebzésével, az onnan kiserkenő vérével etesse. Az anyák napjának is lehetne a logója, fut át rajtam. Valami dinoszaurusz korit érzek a pelikán kinézetében, ősi titkot, amely kimondhatatlan, de nyilvánvalóan érzékelhető. Vagy egyszerűen szórakozott kedvében teremtette Isten? Egy nagyon stresszes, túlórás teremtőnap végeztével? A tapír után és a pingvin előtt félúton?

Nem úgy, mint a darvat. Nála még arra is volt érkezése, hogy megáldja az utánozhatatlanul kecses tánc képességével. Szájtátva, lélegzet-visszafojtva gyönyörködöm a táncukban. Kár, hogy csak a képeken és a YouTube-on. Mert a valóságban hiába állunk vagy húszan-harmincan a nádas szélén, és hiába figyeljük az októberi eget a kukkerekkel, csak nem akarnak behúzni. Pedig azt mondja a darunéző csoportunk vezetője, az ismert ökológus, hogy legyünk türelemmel, mindjárt érkeznek. Még a szántókon szemelgetnek. Elhisszük neki, ha már ilyen híres szaktekintély mondja. És persze sztorizik, hogy jobban teljen az idő.

Száz évvel ezelőtt még költött a daru a Hortobágyon, csak hát a lápok, mocsarak lecsapolásával eltűnt. Manapság csupán átvonul, és a dicső rónaságot amolyan illusztris autóspihenőnek használja. Százezernél is nagyobb itt az állomány, mondja vezetőnk. Én nem vagyok telhetetlen, egyetlenegyet szeretnék végre látni. És igen. Megjelenik egy kósza egyed, amely valahogy elbitangolt a csapattól. Ott ni, irányozzuk a távcsövünket a magasba. Kissé spiccesnek tűnik, mintha mozgáskoordinációs problémái lennének. Végre leszáll a nádas környékezte partoson, mire felkrúgat több ezer fajtárs. Ő a csapat frontembere, azért örvend ilyen nagy népszerűségnek, mondom. És valóban. V alakban minden irányból belekarcolnak a szürkülő ájerbe a darucsapatok. Érkeznek innen-onnan a pityókás futár után. Van már néznivalójuk bőven a szélrózsa minden irányából érkező kukkeres látogatóknak. Nekem némi önismereti gyorstalpalóként is szolgál az októberi darules. Rájövök, türelem dolgában még van hova fejlődnöm. Vagy csak a nagyvárosi lét csendkárosultja lennék? És a pusztán töltött egy percet szubjektíve egy órának érzem?

A nap izzó vöröse kipingálja a nádast. A kis emelkedőn két felnőtt daru lassú táncba kezd. Felemelt szárnnyal kedélyesen forognak. Fura, hogy ilyen későn is van még kedvük táncikálni, mondja egy ásítozó hölgy. Fura ez a fauna.

2 perc próza

„Szevasz, puszta”, „Dubaji képeslapok” – olvassa el Halász Margit a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában megjelent tárcáit!