Tartjuk a lelket

„A rend miatt van az egész. A világban káosz uralkodik, mi ezzel szemben a rendet képviseljük.”

A vetetlen ágy szélén ült. Kissé viseltes fehér inge kilógott fekete nadrágjából, nadrágtartója kétoldalt hevert az ágyon. A kapucsengőre nyilván felkelt, kinyitotta nekem a kaput, résnyire az ajtót, majd visszaült.

Meztelen sarkát az ágy előtti szőnyegen megtámasztva lábfejét mozgatta. Fekete Reebok edzőcipője ott állt előtte. Bankba kellett volna mennünk, a széfjével kapcsolatban akart intézkedni, azért rendelt magához, hogy segítsek.

– Zokni – mondtam neki.
– Micsoda? – kérdezte.
– Zoknit kéne vennie, mielőtt belebújik. Hideg van odakint.
– Nem ez a gondom – ingatta a fejét.
– Akkor mi a gondja?
– Ezt maga úgysem értheti.
– Nem mondaná el mégis? Hátha
– A cipőmmel van a gond.
– Mi a gond vele?
– Hogy melyiket vegyem fel először – nézett rám panaszosan.

Megijedtem. Egy pillanatra azt hittem, komolyabb baja támadt, aztán eszembe jutott, hogy a Sulhan Arúhban, a zsidó élet szokásait összefoglaló törvénygyűjteményben arra vonatkozó intenció is szerepel, melyik cipőjét vegye fel előbb az ember reggelente. Emlékeztem, hogy van ilyen szabály, csak azt nem tudtam, pontosan hogy szól.

– Nem emlékszik? – kérdeztem együttérzően.
– Nem az a gondom, hogy nem emlékszem
– Eddig mindig betartotta?

Nem válaszolt, csak lehorgasztotta a fejét.

– Attól, hogy az egyik parancsolatot vagy szokást nem tartja be, még sok másikat teljesíthet – jegyeztem meg halkan, vigasztalóan.
– Tudja – emelte fel a fejét, és szomorúan nézett rám –, nekem úgy tanították, hogy a haláha, a vallási szabályok rendszere egy építmény. Nem húzhatunk ki egyetlen téglát sem, mert összeomlik az épület. És most itt vagyok hetven-egynehány évesen, és nincs bennem félelem, ha megszegek egy szabályt.
– Mert maga nem féli, hanem szereti az Istent.
– Úgy van – vált élénkebbé a tekintete, és kezdett szaporán pislogni. – Mondtam már magának?

Bólintottam. Indulni szerettem volna.

– A rend miatt van az egész – mondta. – A világban káosz uralkodik, mi ezzel szemben a rendet képviseljük. Ráadásul a száműzetésben határok, városfalak helyett szokásokból építkezünk. Néha talán túl vastag falakat Igaz, ez nem fizikai tér, nem is fal, inkább az égig vagy inkább a remélt rendig – egészen a kinyilatkoztatástól – érő létra. Hogy valahogy mégis otthon legyünk a világban. Maga tudja, melyik lábunkra kell húznunk először a cipőt?

Szégyenkezve megráztam a fejem.

– Nem is olyan egyszerű Mert a Tóra többszörösen előnyben részesíti az ember jobbját – kezdett bele éneklő hangon –, lehetőleg minden dolgában részesítse az ember előnyben a jobbját a baljával szemben. A saruja leoldását, ruhája levetését a bal oldalán kezdje, mert ez a jobb megtiszteltetése, de a megkötésnél a bal előnyben részesítendő, mert az imaszíjat a bal kézre kötik. Azért ha meg kell kötnie valamijét mindkét oldalán, előbb a bal oldalról valót kösse meg, például ha a cipőjét kell megkötnie, vegye fel előbb a jobb lábára a cipőjét, de ne kösse meg, azután húzza fel a bal cipőjét, kösse is meg, és csak azután kösse meg a jobb lábán a cipőt. Valahogy így áll a Sulhan Arúhban. Milyen régen nem gondoltam erre! – csóválta a fejét, azzal nagyot sóhajtva belebújtatta jobb lábát a fekete edzőcipőbe.

– Zokni – mondtam neki.
– Micsoda? – kérdezte.
– Zoknit kéne előbb vennie.
– Látja, Miklós – nevette el magát –, a micvák közül egyről se tudok megfeledkezni, de a zoknimról igen

Hirtelen elkomorodott.

– Vagy ez már az öregség?