Nőssel ne. Ez volt a barátnők egyöntetű véleménye. Mind a kettőé, akikkel Kata megosztotta a titkot. Merthogy titok, az az első pillanattól nem volt kétséges. A férfinak felesége volt és gyerekei. Amit persze Kata kezdetektől fogva tudott. A véletlen folytán akadtak egymásra a Facebookon. Azazhogy a véletlent ezúttal közös ismerős jelentette, aki segítséget kért egy bizonyos ügy megoldásában, és Kata meg a férfi egyszerre jelentkeztek segíteni. Utána azonban már egymással törődtek.
„Majd miután férjhez mentél, és a házasok szokványos életét éled, te is keveredhetsz kalandokba nős pasikkal. Addig azonban nem szabad.” Az idősebbik barátnő mondta ezt, akivel ritkábban találkozott Kata, mivel a családtól nehezen tudott elszabadulni, de már csak élettapasztalata folytán is ő volt a bölcsebb, a belátóbb, az empatikusabb. Ugyanakkor inkább hallgatni szeretett, magáról keveset beszélt. Most is csupán mosolygott sejtelmesen, amikor Kata rákérdezett, hogy mi értendő azalatt, hogy „te is”. A faggatózásra annyit bökött ki végül, hogy az embert konvenciók és tradíciók kötelezik, ám ettől a felszín alatt még forrhat időnként a vér, és a repedéseken át föl-fölbugyoghat a természet ősakarata. „Hidd el, Kata – mondta, és közben a poharába meredt –, valamilyen formában mindenki űzi ezt. Ki szóban, ki tettekben, de mindenki.”
Nőssel azonban Katának legalábbis egyelőre nem szabad kikezdenie. Ezt a másik barátnő is megerősítette, aki – mint hosszan ecsetelte – már megégette magát. A pasas ígérget, ám ott vannak a gyerekek, a lakás, a megszokás. („Meg a közös vállalkozás” – fűzte hozzá a frissen szerzett információt Kata.) Csak úgy dől majd belőle, hogy mennyire unalmas a házassága, és milyen borzalmas alak az, akivel együtt él. De Katának ettől még maradnak az egyedül töltött hétvégék, amikor üzenetet se lehet váltani, mert a feleség szóvá teszi, hogy miért csipog állandóan az a rohadt telefon. Helyette a Facebookra föltöltött fotókon követheti, hogyan szórakozik a család. Aztán egy idő után majd sorjáznak benne a kérdések, hogy akkor most kinek hazudik ez a pasas: a feleségének, a szeretőjének vagy saját magának? Netán mindenkinek?
Egyébként is – és ebben megint csak mindkét barátnő egyetértett – az nem megy, hogy Kata késő este föllopózik a férfi irodájába, aztán durr bele. Még úgy se, ha előtte már heteken át annyit cseteltek (persze napközben, amikor a feleség nem volt jelen), hogy mindkettejük kezében többször is fölforrt a telefon. Ha a férfi komolyan gondolja a dolgot, előtte ismerkedjenek meg, hagyományosan, régimódian. Kávézás, ebéd, vacsora. Ha nagyon akarja, ezt is meg tudja oldani. Kérdés, akarja-e egyáltalán, és nem pusztán arra kell neki Kata, amire előtte föltehetően mások is.
Egyik este Kata anyja telefonált. A hét végi születésnapozást kívánta pontosítani, hogy Kata melyik vonattal érkezik, és mikortól lehet rábízni a gyerekfelügyeletet. A nővérének rengeteg dolga lesz, a főzésen kívül a vendégeket is szórakoztatni kell, a rokonság szeret hosszan időzni és beszélgetni a terített asztal körül. Kata addig foglalkozik a kis unokahúgaival. Játszótérre mennek, akár moziba is. Neki úgysincs más programja, egész hétvégére rá lehet bízni a kölköket. A nővére hadd pihenje ki a rokonlátogatás fáradalmait.
„Honnan veszed – csattant föl Kata –, hogy nekem nem lehet más programom?” Az anyja azonnal replikázott: „Mi lenne? Neked nincs saját családod. Csupán mi vagyunk neked.” Egyébként meg – és ezt mindketten már csak magukban, egymástól függetlenül tették hozzá –, ha Kata nem üli végig azokat az órákat a terített asztal mellett, el lehet kerülni a rokonságnak az ő férjhezmenetelére vonatkozó kérdéseit.
Kata bontotta a hívást, de a telefont nem rakta le a kezéből. Elég sokat kellett visszatekernie az üzenetek között ahhoz, hogy megtalálja azt, amelyikben a férfi megírta, hogy az irodája merre van. Nem tudott megszabadulni attól a gondolattól, hogy későre jár, nem is esik közel, ám taxival a város bármely pontja könnyen és gyorsan elérhető.
