Kicsit agresszíven léptek fel a külföldi vendégekkel szemben – mondja a tulajdonos az éjszakai bár három, grizzly medve termetű férfiból álló biztonsági csapatának. Munkaidőn kívül rendelte be őket. — Nem jó ez így, gyerekek. Nem kéne. Különösen fontosak minekünk a külföldiek.
A háromból két maci megszeppenve magába néz, a harmadik viszont úgy tesz, mint akinek fogalma sincs, mire céloz a főnök; példát ugyebár nem említ, nyilván mert nem tud, így azonban csak üres vádaskodás az egész.
Az értetlenkedő medvét Egyetütök Zsoltinak hívják, és éppen vele kapcsolatban tesznek legtöbben panaszt. Becenevét kollégái ragasztották rá, szavajárása nyomán; miközben kikíséri az utcára a kulturált szórakozás kereteit látványosan feszegető vendéget, Zsolti mindig ezt mondogatja: „Egyet ütök.” (Amennyiben a vendég nem tanúsít mélységes megbánást a kifelé vezető úton, kint be is váltja ígéretét.)
A tulajdonos kérdést szegez nekik: „Szerintetek mi a legfontosabb dolog munkavégzésetek során? – Látva a macik bamba tekintetét, pontosít: – Mi az, amit szem előtt kellene mindig tartanotok, főleg, ha külföldi vendégről van szó? Ha csak egyetlen szóval kellene válaszolnotok, mi volna az?” A mackók gondolatai kijárat nélküli labirintusban keringnek, ha nincs „szabad a gazda”, az esti munkakezdésig itt fognak állni szótlanul. „Udvariasság” – árulja el a tulajdonos. (Egyetütök Zsoltit kirázza a hideg.) A főnök, hogy hallgatóságát aktivizálja, gyorsan beszúr egy minikvízt, amely aztán pillanatok alatt feltárja a fájdalmas igazságot: a medvék, megfelelő nyelvi eszközök híján, ha akarnának, sem tudnának udvariaskodni a külföldiekkel. Egy kukkot sem tudnak angolul annak ellenére, hogy életrajzukban középfokú nyelvtudás szerepel (Zsolti vastaggal szedte a sort). A tulajdonost bűntudat gyötri, amiért ugyanezt a kvízt nem az állásinterjún rögtönözte. Laza átkötéssel gyakorlati oktatásba kezd: megtanít a grizzlyknek egy varázslatos kérdő mondatot, amely minden helyzetben használható, minden helyzetben csodát tesz. A legkeményebb vendégek is meglágyulnak tőle. A pultoslánnyal kikezdő férfiak a kérdés hatására elnézést kérnek és eloldalognak, a poharakat törő részeg partvist és lapátot kér, hogy összesöpörje a szilánkokat, majd a sarokba húzódik, és szénsavas vizet rendel citromkarikával. A mondat így hangzik: „Can I help you?” A mackók megismétlik. A szavak darabosan pattognak ki a szájukból. Na még egyszer. És még egyszer. Addig szajkózzák, amíg Egyetütök Zsolti arcáról is eltűnik a kétely. (Társai addigra már csak a kiejtést csiszolgatják.) A tulajdonos nincs meggyőződve, hogy értik is, amit mondanak, de bízik benne, kellően kíváncsiak ahhoz, hogy estig utánajárjanak.
A tulajdonos örömmel látja, hogy a csodamondat birtoklásának egyéb kedvező eredményei is vannak: Egyetütök Zsolti a szokásosnál korábban és vidámabban érkezik, a raktárban elvégzett háromszáz fekvőtámasz után kimondottan nagy kedvvel veti bele magát a munkába. A két másik medve a bejáratnál áll, és felváltva kérdi az érkezőktől: can I help you? Zsolti a vendégek közt kering. Ő egy német hölgyet céloz meg első can I help you?-jával, majd készségesen lesegíti a nő kabátját. Később ugyanezzel a kérdéssel egy tanácstalanul nézelődő urat kísér a mosdóhoz. Tizenegy órára megtelik a bár, a vendégek háromnegyede külföldi. A pult előtt hatalmas a tolongás. Az egyik asztalnál holland társaság nevetgél, magukhoz húznak egy pluszszéket, hogy támlájára pakolják a kabátokat. A hirtelen terheléstől a háttámla megbillen, az egyik holland, hogy a szék el ne dőljön, rávetődik. A mozdulat zajjal jár, többen odakapják a tekintetüket. Egyetütök Zsolti azonnal ott terem, és teli torokból ráordít a hollandokra: „Can I help you?” Aztán keményen talpra állítja és kivezeti a vetődő férfit. Még kétszer megismétli a kérdést, ám harmadszorra már a saját szövegét mondja. „Egyet ütök!”
