Filc Kálmán nem hal meg.
Csak az hal meg, aki a harmadik hívásra sem jön ebédelni, és a harmadik csengőszóra sem indul el a büféből a nézőtér felé, aki nem viszi le a szemetet vagy nem szelektálja, aki nem mossa el maga után a tányérját, aki nem törli ki a tányérját, hogy holnap szép idő legyen, nemcsak meghal, de még a meteorológiáért is őt terheli felelősség.
Az fog meghalni, aki nem képes túlélőkészletet szőni-fonni-hímezni magának, elegendő számú ágyneművel, réklivel, alsószoknyával, köténnyel, pendellyel, bugyogóval, ezek nélkül mit sem érsz, az ilyen pártában marad világ szégyenére. Csak az hal meg, aki nem tud táncolni, akinek a nevetése nem gyöngyöző, akinek nincsenek az arcán griberlik, aki csúnya vagy szeplős, vagy csak az apjának nincs elég láncföldje, esetleg csúnya, szeplős, falábú és nincstelen, éppen ezért petrezselymet árul a mulatságon, a gróf úr kövér fia pedig rájár szegény teremtésre, bekapja hát a legyet, és lúgot iszik, vagy kútba ugrik.
Csak az hal meg, aki leül a hideg kőre, és a veséjébe belecsap egy meteorit. Csak az hal meg, aki csapvizet iszik, aki patkányburgert vesz az utcán, aki a szomjhalál szélén belekortyol Szibériában a pocsolyába, aki kesztyű nélkül megfogja a villamoson a kapaszkodót, és a sok tüdőbeteg csövesnek a mikroorganizmusai szép sorban bemasíroznak a szervezetébe, mint egy hadsereg katonái. Csak az hal meg, aki szájba veszi a kezét, vagy kézbe veszi a fogsorát, aki nem mossa meg a déligyümölcsöket, melyeket a bennszülöttek összetapiztak, miután a fenekükben turkáltak.
Csak az hal meg, aki az utcán nem figyeli az embereket, nem szűri ki a gyanúsakat, és nem fogja idejekorán menekülőre. Aki nincs felkészülve rá, hogy hátulról bármelyik pillanatban nekironthat valaki, és a metró alá taszítja. Aki nem köti be a cipőfűzőjét, ezért a mozgólépcső fogai bedarálják, aki nem a megfelelő szögben emeli feje fölé a rézpajzsot, ha lángoló, kátrányos nyílvesszők hullanak az égből, aki nem harapja le az imádkozó sáska fejét, mielőtt a rovart elfogyasztaná, csak az hal meg, aki nem vágja fel kereszt alakban combján a viperamarást, nem szívja ki és nem köpi ki a mérget.
Csak az hal meg, aki nem tudja, hogy vaddisznó elől fára kell mászni, különben agyarával feltépi térdhajlatban az ember verőerét, aki nem tudja, hogy medve ellen egyetlen esély a cikázás gyors és radikális irányváltoztatásokkal, vagy hogy holtnak tettesd magad, de ezt még senki nem merte kipróbálni. Aki az ártalmatlannak tűnő trópusirovar-csípéssel nem fordul rögtön orvoshoz, és megvárja, míg pókok vagy lárvák sereglenek elő a duzzanatból, melyek gazdatestnek választották őt. Aki nem áztatja lábát saját vizeletébe, miután tengerisünbe lépett. Aki nem várja meg, hogy teljesen magába szippantsa az örvény, és nem rugaszkodik el az iszapos medertől haránt irányban, aki nem tudja, hogy a fuldoklót finoman le kell ütni, különben kapálózásával végveszélybe sodorja megmentőjét.
Aki az autópályán guggolva kereket cserél, és nem számít rá, hogy a mellette elhaladó kamion és annak utánfutója közötti vákuum úgy szippantja magába, mint a pelyhet, a sofőr már csak a döccenésre figyel majd fel. Aki a buszon nem kapja le fejét reflexből a pillanat törtrésze alatt, mielőtt még valójában észlelhetné, hogy az előttük haladó teherautó platójáról elszabadult egy vaslemez, mely berobban az utastérbe, és sorra lefejezi a sofőrt meg az elöl ülőket, mígnem a szerelvény közepe táján csikorogva megáll.
Csak az hal meg, aki nem veszi figyelembe, hogy az alkohol tompítja a hőérzékelést, aki nincs otthon a teológiában, és rosszkor rossz helyen mond homousiont homoiusion helyett. Aki félvállról veszi a főúri pallosjogot egy isten háta mögötti birtokon, ahova még nem tört be a szabadság, egyenlőség, testvériség. Aki félvállról veszi a jakobinus eszméket és intrikákat a világ fővárosában, ahol éppen dúl a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje. Csak az hal meg, aki rosszkor van rossz helyen, mondjuk cári gárdistaként díszegyenruhában védi a Téli Palota épületét, s ez mindaddig simára borotvált, pacsuliszagú, álommunkának tűnik, míg végérvényesen be nem bizonyosodik az ellenkezője. Aki kiskatonaként őrködik a Parlament épületénél egy olyan hatalom oldalán, mely mögött a háromszázmilliós Szovjetunió tornyosul, tehát elvileg semmi vesztenivaló. Aki királyi darabontként silbakol a palais royal előtt, mikor kitörnek a lázongások, és a felvilágosult forradalmárok éhségükben és vérszomjukban nyársra húzva fogyasztják el az őrséget a tiszta értelem szent nevében.
Csak az hal meg, aki kótyagos daccal kiteteti a sárga csillagot egész családjára, de még a felvidéki kis szolgálólányra is, aki már inkább rokonnak számít, mint cselédnek, vesszenek együtt, ha már veszni kell. Csak az hal meg, akinek nem tolják lábára az ágyút hadgyakorlat közben, és nem érzi döbbenten, hogy csizmája szutyog a vérben, és nem kerül hadikórházba, míg egész százada kimegy a Don-kanyarba, és senki nem tér közülük vissza. Csak az hal meg, akit tényleg felébreszt a felesége, mikor dezertőrként megjőve a frontról büszkén bejelentkezik az orosz parancsnokságon, jelzi, hogy ő tisztességes szociáldemokrata, mire azok vállon veregetik, nagyszerű, akkor jöjjön délután négy órára a falu szélére, elviszik magukkal, tán még kormánybiztost is faragnak belőle, ezt keserűen vetné az asszony szemére egy életen át, ha mégsem ébresztette volna fel.
