Az ostoba törvények a buta embereket gonosszá teszik. Ez jutott eszembe, amikor megláttam, hogy a hegyen valaki kiplakátoltatta, a kutyákat csak megkötve szabad sétáltatni, és az erdő szélén is szedjük össze, ami utánuk hátramaradt, különben lekameráznak, feljelentenek, beperelnek, megbüntetnek.
Szentendre és a Pilis határában van a lebegő kert, ahol élünk. Feleségem mellett legjobb barátom a kutyám, Lali, a két és fél éves pilisi labrador. Mivel a gép előtt ülök, amikor írok és szerkesztek, számomra életmentő – szó szerint – a kert és a kutya. Mindkettő megmozgat. A kutya napjában háromszor. Mellettem szaladgál, igazán barátságos. Amint leérünk a főúthoz, megkötöm. Fajtáját nem véletlenül használják segítő munkakutyának. Őszinte, együtt érző, játékos, bölcs kutya, akihez már verset is írtam.
Lali székletét a városban összeszedem, a hegyen és az erdőben nem. Mert a hegyen és az erdőben mindig és kizárólag csak a magas fűbe végzi a dolgát, sohasem a betonra, útra, kőre, s amit hátrahagy, lebomlik, ellentétben a zacskóval, amelybe beleraknám. Lali mindig visszajön, ha baj van, és pontosan érzi, hová szaladhat. Csak hülye embereknek van hülye kutyájuk, azoknak, akik nem foglalkoznak velük, bántják őket.
Nem véletlenül mondják, hogy idővel kutya és gazdája elkezd hasonlítani egymásra. Hiszen tükrök kedvenceink, kiket összemocskolhatunk tévedéseinkkel, s fényesre csiszolhatunk gondoskodásunkkal és nevelésünkkel. Mert nevelni kell a kutyát. Ám ellentétben az emberekkel, a kutyák értenek a szóból. Az embereknek törvények, perek, feljelentések és fegyverek kellenek, mintha haragban és félelemben jobb lenne élni, mint megértésben és szeretetben. Pedig nem.
Az egész hegyen mindenki ismer minket, csak egyetlen kanyarban, egyetlen erdőszélen tettek ki ilyen fenyegető papírokat. Elég lett volna annyi, hogy ha erre jársz, légy oly jó, kösd meg a kutyád, és szedd össze, amit hátrahagy. Bár sohasem láttam még abban az utcában senkit sem fűben kaparászni, de mindegy is, elég lett volna ennyi. Hazánk az is, ahogyan egymással bánunk.
A városban pórázzal megyünk, a város szélén, a kertek alatt, az erdőben mellettem jön, szabadon, mert ahogy én, ő is szeret kalandozni. Ha hívom, visszajön. Ennyi. Ehhez nem kell törvény, ez baráti megegyezés kutya és gazdája között. Javaslom, legyen baráti megegyezés kutyások és nem kutyások között is. Szólj, ha a te birtokod mellett ezt nem tehetem meg, de ne fenyegess ismeretlenül. Egyszerűen buta ember az, aki ezt nem érti, aki perrel, méreggel, puskával, törvénnyel jön, csak azért, mert szabadok vagyunk úgy, hogy senki szabadságát sem sértjük. Hivatkozhat bármilyen törvényre, a törvények ez esetben – mint annyi más helyzetben is – csak a butaságot mélyítik merő gonoszsággá. Emberarcotok legyen, magyarok, hátha akkor megértitek, milyen jók az állatok, nem is beszélve a növényekről.
A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.
