Díszlet

Nézze meg jól a falakat, azokat a lyukakat golyók ütötték, és nem lehet tudni, hogy ’45-ben vagy ’56-ban, mert itt a világháború óta nem volt felújítás, ahogy jóvátétel sem.

Marcel érezte a férfiban fortyogó keserűséget, amelyet az ital csak felerősített. Hát akkor gyere ki Párizsba. „Az lesz, mert itt élni nem lehet, csak forgatni. De azt nagyon, díszletutcák, díszletkerületek, érted, nálunk smink és CGI nélkül megcsinálhatsz egy holokausztos filmet, mint a Sarah-t, a Mad Maxet vagy egy zombi-világháborút is” – ironizált az egyre részegebb guide. Marcel ezt a bánatot már nem akarta befogadni. De a bánat, úgy látszik, megszerette őt, és azóta mindennap elkíséri a forgatásokra, a betonszürke utcákon, a néma járókelők között, a Dunára néző hotelszobában is.

Közben végre elrendezték a díszletet, felállt a csapat. Audrey Tautou ezúttal időben merészkedett ki fűtött lakókocsijából: csillagos kiskosztümben, micisapkában várt a füstöt okádó vonat mellett, a vagon lépcsőjéről Adrien Brody hajolt felé. Kezdjük, ordította Marcel, búcsújelenet 11, kamera forog, csapó, action!

Adrien lágyan megsimogatta Audrey arcát, és már megszólalt volna, amikor, kijátszva a biztonságiak figyelmét, valahonnan egy cekkeres öregasszony keveredett a kamerák elé. Itt kell lemenni a metró felé? – pislogott rémülten a stábra. Hogy az a kur – kezdte Marcel, de végül csak fásultan legyintett. Vigyétek már ki, és készüljetek, jelenet 12.