Az emberi minőség, a normalitás teljesen független attól, hogy az ember ilyen vagy olyan identitást deklarál magának. Ezek a felvonulások olyanok kissé, mint a falunapok. El kell menni, beszélni kell róluk, minden évben megtartjuk őket, igazából még jó nagy bulik is, de valójában ezek a közösség és az egyén viszonyáról szólnak, gyakran egy-egy közös probléma unásig rágásáról, de sajnos soha semmit sem oldanak meg. Nincs elfogadás, nincs megértés, alig-alig közelednek egymáshoz a valósághorizontok. Harag van. Gyűlölet van. Téveszmék vannak. Nincs normalitás. Ebben nincs derű.
A megoldás a közösség szintjén csak akkor lehetne, ha az egyén szintjén is megvalósulna az átfordulás, a metanoia. Meg kellene érteni, hogy mindenkinek – hagyományőrzőknek, melegeknek, krisnásoknak, Szent Jobb-körmeneteseknek – joga van felvonulni, de nem (csak) ettől lesz ez az ország jobb. Hanem attól, hogy a hétköznapokban az egyén hogyan viselkedik, hogyan beszél, miképpen cselekszik, és a többiekkel jól vagy rosszul bánik. Attól, hogy a többség elfogadja-e az egyéniséget. Mert az egyén mindig más, mint a többség, mégis az egyéniségekből áll össze a közösség.
A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.
