Halápiné tehát beköltözött, egy fiatalasszony kísérte, aki eltartási szerződésben volt vele, és az ügy természeténél fogva várta türelmesen, hogy Halápiné egyszer valóban megbetegedjék.
A professzor huszonnegyedikén hat óra tájt érkezett, kezet nyújtott, békés karácsonyt kívánt, és a szobájába invitált. Konyak, whisky? – kérdezte. De professzor úr, ügyeletben? Ne aggódjon, ez csak bonbon. Egyet nyugodtan megehet. Mi van az osztályon? Nincs jelentős, mondtam, itt ez a Halápiné, panaszkodott, hogy a gyerekei Tudom, legyintett a professzor, telefonált a fia, hogy szilveszterre is tartsuk. Síelni vannak, a hó valami remek, januárban megint jönnek.
Beszélgetés közben megérkezett a feleségem, nagy fazék halászlével. Megtisztelne, professzor úr? Hoztam evőeszközt, tányérokat. Tudja, én csak tésztával szeretem, mondta a professzor. Hát van benne, válaszolt a feleségem örömest. (Így egyengetik az asszonyok az ember karrierjét.)
Előbb levizitelünk, mondta a professzor. Nem kellett hosszú idő, hogy végigmenjünk az osztályon. A tizenhatosban a zavarodott öregasszony megkérdezte a professzort, kihez van szerencséje. Merthogy nagyon hasonlít a pernahajder vejére. A kilencesben megkínálták jóféle hazai töltött káposztával, a legnagyobb kórteremben meghallgatta a „kiskarácsonyt” Gálné ötéves unokájának tolmácsolásában. A hetesben a haldoklónál hárman is álltak az ágy végében, a professzor kezet nyújtott, de nem kívánt kellemes ünnepeket. Halápiné egy golyóstollat ajándékozott neki, a fia küldte, rajta erotikus fénykép, egy nő, s ha a golyóstollat feje tetejére állítjuk, lefejtődik róla a fürdőruha.
Visszatértünk az orvosi szobába. A professzor leült, és bőségesen megvacsorázott a tésztás halászléből.
Aztán hazament.
Az éjszaka közepén riasztottak. Halápiné. Mellkasi fájdalom, súlyos szívinfarktus, teljes keringés-összeomlás. Morfiumot kapott, az intenzív osztályra került, elkezdtük sokktalanítását. Érezte, végzetes nagy baj van. A fiamat értesítsék – kérte. Hajnali 5-kor meghalt. Eredménytelen resuscitatio.
