Allegri már ellenfél lesz a San Siróban

A címvédő Juventus Milan elleni vendégjátéka jelenti az olasz élvonal harmadik fordulójának csúcspontját.

FT
2014. 09. 20. 5:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Milan a legutóbbi bajnoki címét Allegrivel nyerte, 2011-ben, a trénernek mégis dicstelenül kellett távoznia januárban a piros-feketéktől. Ezért is keltett kisebb meglepetést, amikor júliusban a leköszönő Antonio Conte helyét átvehette az előző három szezon bajnokánál. A Milan–Juve hagyományosan a Serie A legnagyobb rangadói közé tartozik, az előző szezonban a milánóiak gyengélkedése miatt azonban kicsit veszített korábbi fényéből. Most ismét felfokozott várakozások előzik meg a meccset, ugyanis mindkét gárda jól kezdte a szezont, és hat ponttal várja a meccset.

„Nagyszerű a kapcsolatom Adriano Galliani Milan-alelnökkel, ám természetesen a meccs alatt nincs barátság” – kommentálta jelenlegi viszonyát volt klubjához a 47 éves Allegri, akinek a meccsen nélkülöznie kell még az exmilanos irányító Andrea Pirlót, de vélhetőleg újra számolhat majd Arturo Vidallal és Andrea Barzaglival is.

A Milannál szintén edzőváltás történt a nyáron, az együttest Filippo Inzaghi vette át, aki játékosként a Juvéban és a Milanban is szerepelt, legnagyobb sikereit utóbbival érte el, az elmúlt időszakban pedig a klub utánpótlás-csapatainál dolgozott. Vele a Milan az első fordulóban 3-1-re verte a Laziót, majd egy hete 5-4-re a Parmát. A fiatal tréner együttese tehát jó passzban van, ám dolgát nehezíti, hogy első számú kapusa, Diego López nem játszhat, mint ahogy Alex és Riccardo Saponara sem.

A Milanhoz és a Juventushoz hasonlóan százszázalékos Roma a Cagliari ellen folytathatja menetelését. Legutóbb, szerdán a CSZKA Moszkvát ütötte ki a gárda 5-1-re a Bajnokok Ligájában. A legutóbb bronzérmes, az új idényben viszont egyelőre bukdácsoló, három ponttal álló Napoli az Udinese vendégeként lép pályára vasárnap, az előző körben a Sassuolón átgázoló (7-0) Internazionale az élvonalba visszakerült Palermónál vendégeskedik.

Serie A, 3. forduló:

Szombat:
Cesena–Empoli 18.00  
Milan–Juventus 20.45

Vasárnap:
Chievo–Parma 12.30  
Roma–Cagliari 15.00
Genoa–Lazio 15.00  
Sassuolo–Sampdoria 15.00  
Atalanta–Fiorentina 18.00  
Udinese–Napoli 18.00  
Palermo–Internazionale 20.45  
Torino–Verona 20.45

A Serie A állása
1. Milan              2  8-5  6  
2. Roma             2  3-0  6  
2. Juventus         2  3-0  6  
4. Internazionale 2  7-0  4  
5. Sampdoria      2  3-1  4  
6. Atalanta          2  2-1  4  
6. Verona            2  2-1  4  
8. Lazio               2  4-3  3  
9. Napoli              2  2-2  3  
9. Udinese            2  2-2  3  
11. Chievo            2  1-1  3  
12. Cesena           2  1-3  3  
13. Cagliari           2  2-3  1  
13. Palermo          2  2-3  1  
15. Genoa            2  1-2  1  
16. Fiorentina       2  0-2  1  
16. Torino             2  0-2  1  
18. Sassuolo         2  1-8  1  
19. Parma             2  4-6  0  
20. Empoli            2  0-3  0

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.