Nem esett gól Debrecenben

A címvédő DVSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Kecskeméttel.

KG
2014. 09. 21. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Debrecen egymás után a második hazai bajnoki találkozóján nem tudott győzni, ráadásul ezen a két mérkőzésen még gólt sem lőtt.

Nagy mezőnyfölényben futballozta végig az első félidőt a Debrecen, ennek ellenére a vendégek jártak közelebb a gólszerzéshez: Bebeto szerezte meg Mészárostól a labdát, amelyet egyedül vezethetett Novakovicra, de a kapusba lőtt.

A játék képe a szünet után sem változott, Kondás Elemér együttese szinte végig egykapuzott, ugyanakkor a legnagyobb lehetőséget ezúttal is a kecskemétiek puskázták el. Ezúttal Balázs volt az, aki egy az egyben próbálkozhatott Novakoviccsal szemben, de cselezni próbált, sikertelenül. Ahajdúságiak ugyan becsülettel hajtottak a győzelemért, de képtelenek voltak feltörni a vendégek védekezését, így maradt a gól nélküli döntetlen.

NB I., 8. forduló:

DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 0-0

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2500 néző, v.: Bognár

sárga lap: Volas (31.), Máté (93.), illetve Lovric (37.)

DVSC-TEVA: Novakovic - Jovanovic, Mészáros, Máté, Korhut - Se. Bouadla, Varga J., Zsidai (Tisza, 83.), Szakály P. - Kulcsár T. (Seydi, 74.), Volas (Sidibe, a szünetben)

Kecskeméti TE: Tujvel - Lovric, Karan, Varga R., Fotyik - Kitl (Patvaros, 72.), Botka, Savic (Pilipovic, 81.), Vukasovic, Bebeto - Balázs Zs. (Eninful, 63.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.