Valóban mestermunka volt a javából. Nem bombagól huszonötről, amilyenből még az NB I-ben is akad minden héten legalább egy, de még a megye háromban is előfordul, hogy a csapat egykor szépreményű menője csüddel telibe találja a labdát, amiből aztán hetekig megél a helyi sportkocsmában.
Nikolics gólja másképp volt különleges. Vele együtt öt támadó és nyolc védő tartózkodott a diósgyőri tizenhatoson belül, azaz nagy volt a tumultus, egymást taposták a játékosok, ő mégis megtalálta a módját, hogyan kerüljön tiszta helyzetbe. Először beindult, ám az első beadás kipattant; erre hátrált, s már integetett is, hogy kéri a labdát, majd amikor lendült a csapattárs lába, egy lépéssel a védője elé került, s estében, visszafelé nyúlva kapásból a jobb alsóba vágta a labdát, Rados kapusnak esélye sem volt.
Igaza van Nyílnak, zseniális volt. Ha Neymar vagy Diego Costa rúgja, ámuldozunk – kövezzenek meg, Ronaldo hasonló helyzetben tízből nyolcszor tuti fölé, mellé bikázza –, így hát Nikolicsnak is kijár az elismerés.
Annak a Nikolicsnak, akire az észak-írek elleni kudarc után Lipták mögött másodikként sütötték rá a szégyenbélyeget. Mert nem csak gólt, gólpasszt nem jegyzett, még kapura sem lőtt, sőt egyetlen passza sem akadt.
Hát hogy van ez? Egy gól, akár éppen eme „zseniális” még lehet a véletlen műve, de aki kilenc meccsen tizenegyszer (egész pályafutását tekintve 182 NB I-es mérkőzésen 107-szer) talál a hálóba, az mégis konyít valamit a gólszerzéshez. A nemzetközi tapasztalat – csengenek a fülemben Dárdai Pál szavai, aki nyilván ennek híján még huszonkilences, bő keretében sem szorított helyet a szabadkai születésű csatárnak. (Nem tudom, ha az élet úgy hozza, hogy Paulo Sousát nevezik ki szövetségi kapitánynak valamikor az elmúlt két esztendőben, ő számolt-e volna Nikoliccsal.)
Másról is van itt szó. A közegről, amely le- vagy felhúz. Magyarországon történetesen rendre az előbbi érvényes még az apai ágon szerb származású Nikolics esetében is. A Videoton jó felépítésű, gólerős csatára a magyar labdarúgás szerencsésen felfedezett értéke lehetne, ehelyett – immár huszonhat éves – szép lassan megmarad beteljesületlen ígéretnek.
Dárdai „német énjének” (ahogy ő maga mondta), ezt a rejtélyt kellene feltárni.
