A veszprémi előadást megelőző sajtótájékoztatón Oberfrank Pál, a színház igazgatója elmondta: nyáron egy televízió stúdiójában találkozott Kocsis Tibor filmrendezővel, aki adott neki egy kis szórólapot az elkészült alkotásról. A direktor fociszerető ember – nagyapja egykor a Ferencvárosban játszott –, és a társulatban is többen nagy futballrajongók, ezért Oberfrank felajánlotta: a Petőfi Színház szívesen segít abban, hogy a filmet a fővároson kívül is láthassák a nézők, s támogatásáról biztosította Kocsis Tibort. Annak pedig most különösen örül, hogy ennek eredményeként az országos turné a veszprémi színházi díszbemutatóval kezdődhet. Glázer Róbert vezetésével itt lesznek a negyedszázada NB I-be feljutó Veszprém FC focistái, akik Oberfrank Pállal és Eperjes Károly művészeti vezetővel közösen indítják országos útjára a filmet.
Kocsis Tibor, az alkotás pápai származású rendezője szerint véletlen találkozások nincsenek, és nagyon megtisztelőnek tartja, hogy a teátrumban indulhat útjára a nagyszabású, határokon is átívelő turné, amelynek többek között lesz pápai, tapolcai, székesfehérvári, soproni állomása is. Bejelentette: a filmje meghívást kapott Spanyolországba – ott tartanak barcelonai bemutatót – és az Egyesült Államokba, valamint Chilében is láthatják majd az alkotást. A Balázs Béla-díjas filmrendező szerint a Magyarok a Barcáért című filmje nemcsak Kubala Lászlóról, Kocsis Sándorról és Czibor Zoltánról, a Barcelona egykori legendás játékosairól szól, hanem egy korszakot is bemutat, amikor olyan kiemelkedő labdarúgókat adtunk a világnak, akik meghatározták a kontinens egyik legnagyobb klubjának történetét és történelmét. Amikor például Kubalát leigazolta a Barcelona, annyian voltak kíváncsiak a játékára – köztük rengeteg hölgy is –, hogy gyakorlatilag miatta épült fel a százezres stadion, a Camp Nou. Kocsis és Czibor legendája pedig a mai napig áthatja Barcelonát, népszerűségük töretlen.
A veszprémi díszbemutatóra a magyar labdarúgás több nagy egyéniségét meghívták. Várhatóan eljön Dunai Antal, Fenyvesi Máté, s ha az egészségi állapota engedi, akkor Buzánszky Jenőt is köszöntheti a közönség. Természetesen a film alkotóival is találkozhatnak a nézők a színházban.