Spanyol lapértesülések szerint a nyári csúcsigazolásnak számító 81 millió euróért megvett Luis Suárez két éve, 2012-ben már közel állt ahhoz, hogy távozzon Liverpoolból, méghozzá az olasz Serie A-ba, de trénere, Brendan Rodgers maradásra bírta. Az uruguayi csatár így mesélt erről: „Nem volt hosszú beszélgetés közöttünk, akkor történt, amikor adódott egy lehetőségem a Juventushoz igazolni. Brendan Rodgers felhívott, spanyolul beszéltünk és azt mondta, ad még nekem időt, hogy javuljon a labdabiztonságom és még támadóbbá váljon a játékom.”
Az északír szakember nagyszerűen ráérzett a Suárezben rejlő potenciálra, hiszen a Rodgers bizalmától szárnyakat kapó, piaci értékét 60 millió euróra feltornázó uruguayi játékos abban az idényben 23, a következőben pedig 31 gólt szerzett, s a világ legjobb támadói közé avanzsált. „Meggyőzött a mester, jobban játszottam és lelkesebb lettem, s az eredmények is jöttek.” No meg a Barcelona csúcsajánlata, a „harapós” balhék ellenére.