Ember- és gólhátrányban rúgtak hármat a diósgyőriek

Tomiszlav Szivics tanítványai ezzel megőrizték hazai veretlenségüket.

TK
2014. 10. 25. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazaiak negyedórát követően emberhátrányba kerültek, ugyanis az utolsó emberként szabálytalankodó Alvest kiállította a játékvezető, a büntetőt pedig Böőr értékesítette. A Diósgyőrt sokkolta ez a kezdés, ezt ki is használták a vendégek, és két pontrúgást követően ismét betaláltak, amivel úgy tűnt, eldöntötték a három pont sorsát.

Szivics Tomiszláv együttese nem adta fel, és néhány perccel a fordulást követően szépített, majd a játékrész közepére egy gólra csökkentette hátrányát, és újra nyíttá tette az összecsapást. A hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, és ennek a 90. percben a csereként beállt Marjanovic góljával meg is lett az eredménye.

A diósgyőriek ezzel megőrizték hazai veretlenségüket, míg a Dunaújvárosnak továbbra is várnia kell első idegenbeli győzelmére.

Diósgyőri VTK – Dunaújváros Pase 3-3 (0-3)
Miskolc, 3170 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Bacsa (47.), Grumic (63.), Marjanovic (90.), illetve Böőr (16., 25., az elsőt 11-esből), Nikházi (23.)
kiállítva: Alves (14.)
sárga lap: Husic (15.), Debreceni (66.), illetve Sárközi (68.), Nikházi (70.)

Diósgyőr: Antal – Okuka, Alves, Debreceni, Husić – Barczi, Kádár, Bognár I. (Elek, a szünetben) – Bacsa (Marjanovic, 82.), Grumić, Takács T. (Gosztonyi, a szünetben)

Dunaújváros: Nagy G. – Villám, Farkas V., Lázár Zs. (Szalai T., 87.), Csehi – Petneházi, Böőr (Jakab, 74.), Sárközi, Nikházi, Zsótér – Orosz

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, több helyzetet dolgoztak ki riválisuknál, akiket egy ízben csak a kapufa mentett meg a góltól, de aztán egy szerencsés, megpattanó lövéssel végül vezetéshez jutottak a mecsekaljaiak.

A folytatás azonnal vendéggóllal kezdődött, a pápaiak hét gól nélküli bajnoki mérkőzést követően találtak ismét az ellenfél kapujába. Ezt követően továbbra is a Pécs játszott fölényben, de a kapufa megint kisegítette a bakonyi csapatot, amely a hosszabbításban váratlanul a három pontot érő gólt is megszerezte.

A bakonyi csapat nyolc nyeretlen mérkőzés után gyűjtötte be a három pontot az élvonalban és hét szerzett gól nélküli találkozót követően volt eredményes ismét az NB I-ben.

PMFC-Matias – Lombard Pápa Termál FC 1-2 (1-0)
Pécs, 300 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Márkvárt (35.), illetve Zulevs (47.), Coroian (91.)
sárga lap: Horváth A. (70.), Balogh B. (71.), Kővári (73.), illetve Zulevs (25.), Bogunovic (30.), Tóth G. (82.), Nagy T. (92.)

PMFC-Matias: Poleksic – Nagy J., Balogh B., Romic, Mohl – Kővári, Horváth A., Szatmári L. (Rácz F., 75.), Márkvárt, Heffler N. (Wittrédi, 63.) – Frőhlich (Frank, 63.)

Lombard Pápa Termál FC: Szűcs L – Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Frizoni – Florean (Nagy T., 58.), Csilus, Zulevs (Coroian, 86.), Sluka – Popin (Benkő, 74.), Kenesei

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.