Majdnem elrontotta a végét az Újpest

A lila-fehérek hazai pályán egy góllal jobbnak bizonyultak a Nyíregyházánál.

TK
2014. 10. 24. 19:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első félidő nagy részében az történt a pályán, amit az Újpest akart. Ennek eredményeként a fővárosi csapat már a játékrész közepére kétgólos előnyre tett szert, majd a továbbiakban is kontrollálta a játékot. A vendégcsapat azonban – amelynek kispadján a hét elején váltotta Csábi Józsefet Mátyus János – a szünet előtt nem sokkal váratlanul szépített, mégpedig úgy, hogy a gólpasszt adó Koller Krisztián a labdaszerzése, illetve pontos átadása előtt a partjelzőt is megkerülte.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, a Nyíregyháza aktívabban futballozott, de továbbra sem volt igazán veszélyes. Az Újpest bő tíz perccel a találkozó vége előtt bebiztosíthatta volna győzelmét, Stanisavljevic azonban kihagyta a Vasiljevic lerántásáért megítélt 11-est, nem sokkal később viszont egy kiugratással szépen futott el, és ezúttal már nem hibázott. A három pont így az összességében jobban játszó fővárosi csapaté lett, mert a Nyíregyháza már csak szépíteni tudott.

Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus 3-2 (2-1)
Szusza Ferenc Stadion, 2000 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Simon K. (12.), Bardhi (27.), Stanisavljevic (83.), illetve Pekár (42.), Molnár (88.)
sárga lap: Heris (80.), illetve Nagy Z. (20.), Kostic (29.), Gengeliczki (57.), Törtei (61.), Spitzmüller (77.)

Újpest: Balajcza – Nego, Litauszki, Heris, Forró (Kosovic, 79.) – Nagy G. (Rojo, 88.), Bardhi, Balogh B., Vasiljevic, Suljic (Stanisavljevic, 66.) – Simon K.

Nyíregyháza: Balogh J. – Nagy Z. (Fodor, 69.), Gengeliczki, Törtei, Szokol – Zivanovic (Molnár, 75.), Pákolicz, Kostic, Sándor I. (Spitzmüller, a szünetben), Pekár – Koller

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.