Messit adócsalás miatt a vádlottak padjára ültetik

Tudnia kellett az apja által bonyolított adócsalásról.

Ch. Gáll András
2014. 10. 03. 17:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyben eljáró barcelonai bíró pénteken elutasította Lionel Messi kérelmét, így az FC Barcelona argentin sztárlabdarúgójának – bár még fellebbezhet – alighanem bíróság elé kell állnia adócsalás miatt.

Korábban a spanyol ügyészség azt indítványozta, hogy ejtsék az adócsalási vádat, de a beadványt július végén szintén visszadobta az illetékes bíró, mondván, elegendő bizonyíték gyűlt össze annak igazolására, hogy a Barcelona vb-ezüstérmes csatárának tudnia kellett a bűncselekményről. Az ügyész június közepén azért szerette volna elérni a vád ejtését, mert álláspontja szerint bebizonyosodott, hogy a futballista nem vétkes, és menedzser-édesapja, Jorge Messi a felelős a be nem fizetett adókért.

A négyszeres aranylabdás Messi és apja ellen több mint egy éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. Az ügyész szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belize-ben, Svájcban és az Egyesült Királyságban – bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Messi azóta 5 millió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Az ügy tálalásában az a legszebb, hogy a madridi sportlapok – a Marca és az AS – azt adták címnek, hogy Messi a vádlottak padjára ül, a barcelonaiak – a Mundo Deportivo és a Sport – ezzel szemben azt, hogy Messinek még van lehetősége a fellebbezésre, és fellebbezni is fog...

Messi egyébként nem tűnt túlságosan aggódónak, amikor pénteken ment a bíróságra...

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.