Negyven méter, üres kapu, Videoton-győzelem

A listavezető Videoton hazai környezetben 2-0-ra nyert a Paks ellen.

TK
2014. 10. 25. 20:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mérkőzés elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Videoton, a Paks leginkább masszív védekezésében bízott. Az alacsony színvonalú első félidőben kevésszer forogtak veszélyben a kapuk, a legközelebb a gólhoz a hazaiak játékosa, Kovács István állt, de lövését Molnár Péter bravúrral védte.

A második játékrészben tovább rohamozott a fehérvári csapat és Oliveira révén sikerült is megszereznie a vezetést. A vendégek a gól hatására feladták addigi stratégiájukat, többet birtokolták a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a hazai kapu előtt. A slusszpoén a mérkőzés utolsó pillanatában a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanjáé volt: a paksi szöglethez előremerészkedő Molnár Péter által üresen hagyott kapuba lőtt mintegy negyven méterről.

A Videoton megérdemelten győzött és továbbra is vezeti a tabellát.

Videoton FC – MVM-Paks 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 1883 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Oliveira (57.), Nikolics (93.)
sárga lap: Vinícius (72.), Szolnoki (88.), illetve Kovács G. (9.), Kulcsár D. (78.)

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Stopira – Sándor Gy., Simon Á. – Álvarez, Kovács I. (Nikolics 73.), Oliveira (Heffler T. 79.) – Kleinheisler (Trebotic 66.)

Paks: Molnár P. – Fiola, Gévay, Kovács G., Báló (Vági A. 83.) – Tamási, Bertus – Hahn, Bartha (Kulcsár D. 73.), Haraszti – Simon A. (Nagy T. 73.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.