A Dinamo Moszkva, a Red Bull Salzburg, a Fiorentina és a Legia Warszawa az első négy csapat, amely bemasírozott a legjobb 32 közé az Európa-ligában. Csütörtökön két csatár jeleskedett mesterhármassal, Jonathan Soriano, Mozart városának 29 éves spanyol gólgyárosa és Lior Refaelov, a Köbenhavn ellen 4–0-ra győztes Club Brugge izraeli támadója, akit a Videoton játékosai is ismerhetnek a két évvel ezelőtti El-sorozatból.
Kettejük közül Soriano az érdekesebb, hiszen a katalán labdarúgó az Espanyolban nevelkedett, majd megjárta a Barcelona B csapatát is, a másodosztály Pichichi-trófeáját is elhódította, de istenigazából Salzburgban teljesedett ki a tudása, amikor 2012 nyarán oda szerződött. Előbb Roger Schmidt – aki a nyáron a Leverkusen edzője lett –, majd Adolf Hütter keze alatt lendült csúcsformába.
Már az elmúlt idényben is az Európa-liga gólkirálya volt 8 találattal, idén pedig 5 gólnál tart négy mérkőzésen. A Zágrábban, a Maksimir Stadionban rúgott három gólja ínyenceknek való élmény, különösen az „alábökős”, amely Messinek vagy Raúlnak is becsületére válna.
Soriano boldogan nyilatkozott a Kuriernak: „A győzelem a fontos, és hogy már négy forduló után továbbjutottunk, nem a mesterhármasom. Azért a második gólom, amikor átemeltem a kapusukon, nekem is tetszett. A labdát mindenesetre hazaviszem, és elteszem emlékbe.”
Soriano – aki a Salzburg csapatkapitánya – tavaly is rúgott már egy mesterhármast az Európa-ligában, akkor az Elfsborgnak. Gólereje fantasztikus: a Barca B-ben 2009 és 2012 között 76 meccsen 55 gólt szerzett, a Salzburgban 85 mérkőzésen 76-ot. A mostani bajnokságban 13 mérkőzésen 16 gólnál jár, valamennyi sorozatot figyelembe véve 22 meccsen 24 gól a termése.
Az internetes fórumozók egyébként a spanyol válogatottba követelik, sokan nem is értik, miért engedte el annak idején a Barca. Van, aki azt írja, egyedül többet ér, mint Munir, Pedro és Sergi Roberto