Aktívabban kezdett a Videoton, a vendégek a védekezésre helyezték a hangsúlyt. A 30. perctől tovább fokozta a nyomást a hazai csapat, ennek eredményeként – Kovács István szép egyéni megmozdulása után – megszerezte a vezetést.
A fordulást követően sem sokat változott a játék képe: helyzeteket dolgozott és hagyott ki a fehérvári csapat, miközben a Honvéd nem veszélyeztette a kaput. Jellemző, hogy az első fővárosi kapura lövésre a 65. percig kellett várni, akkor is a középhátvéd Alcibiade próbálkozott szabadrúgásból. Az utolsó negyedórában a vendégek elkeseredett rohamot indítottak az egyenlítésért, de a Videoton sikerrel őrizte előnyét, így megerősítette vezető helyét a tabella élén, és most már hat ponttal vezet az MTK előtt.
A találkozó krónikájához tartozik, hogy a góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja a 2014/15-ös szezonban első alkalommal nem talált be az ellenfél kapujába, amikor pályára lépett.
Az első félidőben alacsony színvonalú játékot láthatott a közönség az MTK–Újpest meccsen, mindkét csapat sok hibával és pontatlanul játszott. Valamivel az MTK volt ugyan veszélyesebb, de előnyt nem tudott szerezni a szünetig.
A folytatásban már inkább az Újpest akarata érvényesült, mégis a hazaiak jutottak büntetőhöz, amelyet azonban kihagyott Kanta József csapatkapitány. Ettől kezdve egyértelmű fölényben futballoztak a lila-fehérek, akik a hajrában megérdemelten szerezték meg a győztes gólt.
A kék-fehérek a mostani vereséget megelőzően sorozatban hét bajnoki meccsüket megnyerték, míg a lila-fehérek immár hat találkozó óta veretlenek.
NB I, 13. forduló:
Videoton FC–Budapest Honvéd 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, 2673 néző, v.: Vad II.
gólszerző: Kovács I. (43.)
sárga lap: Job (35.), Godoy (75.), Alcibiade (90.)
Videoton:
Calatayud – Szolnoki, Juhász R., Chakla, Stopira – Sándor Gy., Simon Á. (Trebotic 31.) – Álvarez (Heffler T. 82.), Kovács I., Oliveira (Gyurcsó 72.) – Nikolics
Honvéd:
Kemenes – Ikenne-King, Vidovic, Baráth, Alcibiade – Nagy G. (Bobál G. 19.), Godoy, Hidi – Job (Czár 63.), Youla, Prosser (Traore 77.)
MTK Budapest–Újpest FC 0–1 (0–0)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Iványi
gólszerző: Balogh B. (85.)
sárga lap: Vukmir (73.), illetve Nagy I. G. (55.), Heris (64.)
MTK Budapest:
Hegedüs – Poór, Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Pölöskei, Vass Á., Kanta – Bese (Csiki, 77.), Torghelle, Hrepka (Cseke, 82.)
Újpest FC:
Balajcza – Nego, Litauszki, Heris, Forró – Nagy I. G., Bardhi (Kosovic, 80.), Vasiljevic, Stanisavljevic, Balogh B. – Simon K. (Vadász, 90.)