A korábban Dunaújvárosban és Pécsen futballozó Lengyel az utóbbi években utánpótlásedzőként dolgozott Pakson, majd júliusban az utánpótlás szakmai igazgatójaként a Lombard Pápához került – írja az NSO.
A korábbi vezetőedző, Mátyus János a hatodik forduló után távozott az akkor a nyolcadik helyen álló pápaiaktól, azóta megbízott edzőként Kovács László irányította az együttest (nyolc mérkőzésen egy győzelem, két döntetlen és öt vereség a mérlege) – olvasható a portálon.