A spanyol válogatott edzője mosolygós, pedig

Pedig lehet, hogy most egy kicsit kevesebb oka van rá. Egy ilyen év után

MNO
2014. 12. 25. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzeti együttes címvédőként érkezett a vb-re, ám dicstelenül távozott, mivel az alapszakaszban kikapott a holland és a chilei válogatottól is, és nem jutott tovább csoportjából. Az idei Európa-bajnoki selejtezőkön is akadt botlása a spanyol csapatnak, amely alulmaradt az idén mind a négy meccsét megnyerő szlovák együttessel szemben, s mögötte 9 ponttal csak második a C jelű kvalifikációs csoportban.

Del Bosque, aki az elmúlt esztendőkben a világbajnoki cím mellé Európa-bajnoki elsőséget is begyűjtött a válogatottal, 2014-ben azzal is jelentősen rontott korábbi kitűnő mérlegén, hogy a válogatott barátságos mérkőzésen kikapott a franciáktól és a németektől egyaránt.

A balsikerek ellenére a szövetség által kapitányi tisztében megerősített, 64 éves szakvezető bizakodva tekint 2015-re: „A szövetséggel egy oldalon állunk, ahogyan közös a célunk is: visszatérni a korábbi eredményes útra, s kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra” – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.