Helmuth Duckadamot sokáig sokkal inkább sevillai, mintsem forradalmi hősként ismerték világszerte. Ez utóbbi szerepvállalásáról gyakorlatilag csak hajdani közvetlen harcostársai tudtak, hisz a legendás kapus inkább az 1986-os Bajnokcsapatok Európa-kupa-döntő négy tizenegyesének hárításával büszkélkedett, nem pedig 104-es számú, tehát „élvonalbeli” forradalmárigazolványával, bár azt mindig magánál hordta. A „különleges cselekményekkel kitűnt harcos” besorolás Duckadamnak – és hasonlóan kategorizált társainak – néhány éven át 500 eurónak megfelelő havi jövedelmet jelentett, míg a parlament e forrást meg nem szüntette.
A történet amúgy a sors furcsa fintora. A BEK-győztes Steaua a Ceausescu család házi klubja volt, ennek ellenére a kapus nyilvános szerepet játszott a diktátor megbuktatásában. A ’89-es események szülővárosában, Aradon találták, amelyet elsőként ért el a temesvári szikra. December 17-én már utcai megmozdulások zajlottak, amelyeken Duckadam is részt vett. „21-én aradiak ezreivel énekeltük, hogy Ceausescu elesett, aztán otthon azt kellett látnom a tévében, hogy még mindig a helyén van – mesélte a kapus. – Na, gondoltam, nekem annyi, mindjárt jönnek értem.” Nem mentek, Duckadam pedig kezdetben hatékonyan segítette az adminisztrációs feladatok ellátására létrehozott Nemzeti Megmentési Frontot. „Két hónapon át másodmagammal az Arad környéki határátkelőknél mi vezényeltük a segélyekkel érkező vagonok hazai elosztását” – emlékezett egy interjúban.
Azt mondja, továbbra is nagy becsben tartja forradalmi igazolványát, és azon a szokásán sem változtat, hogy december végén összeüljön egykori aradi harcostársaival. Ilyenkor a hajdani drámai események is szóba kerülnek, de inkább arról a sevillai éjszakáról kell neki mesélnie. Nem véletlenül, hiszen a Rekordok könyvében is helyet kapott az 1986-os bravúrja, amely a World Record Academy honlapjának tanúsága szerint azért is egyedi, mert még senki sem védett ki négy egymást követő tizenegyest. Ő megtette, így 0-0-s 120 percet követően, két értékesített büntetővel a Steaua a kupasorozat történelmében először nyert kelet-európai csapatként, ráadásul a sokkal esélyesebb Barcelona ellen, a Ramón Sánchez Pizjuán stadion 70 ezer, döntően spanyol nézője előtt.
Duckadam sportpályafutása, majd a forradalom után is mozgalmas életet élt: tíz éve belépett Új Generáció Pártja nevű alakulatba, amelynek Arad megyei alelnöke is lett. Akkor már túl volt a karjában fellépett, karrierje végét is jelentő érproblémák miatti második műtéten, sőt, egy amerikai kalandon is. Az Egyesült Államok vízumlottóján 2002-ben letelepedési jogot nyert, ám egyéves phoenixi tartózkodás alatt rádöbbent, hogy nem neki való az a világ.
Valóban, mit keresne egy többszörös kelet-európai hős túl az Óperencián?