Dárdai: Azért mindenki idejében húzza be a féket

A magyar foci még nem lett jobb, nyugtatta le a kedélyeket Dárdai Pál évzáró sajtótájékoztatóján, ahol merész tárgyilagossággal döntögette a tabukat.

Nem titok, a magyar focival kapcsolatos hírek közül az MNO-n (is) a Dárdai Pállal kapcsolatban lévőket kattintják a legjobban, portálunk ennek megfelelően a budai Novotelbe röpülve kívánt tanúja lenni a „prolongáló” labdarúgó-kapitány szűzbeszédének, hasonlóan a folytatás bejelentéséhez, amikor 2015 novemberéig véglegesítette őt az MLSZ, a Hertha és a Dárdai család. Ebből az optikából is érdekesek a tervei, nemcsak 90 percre vagy három-négy mérkőzésre, hanem egy (majdnem) egész selejtezősorozatra is. Arról persze az újságíróhadnak fogalma sem volt, hogy ez alkalommal mi lesz az a nagy horderejű dolog, ami „eladja a lapot”. Lássuk! 45 percet kaptunk a Herthától mint első számú munkáltatótól.

„Mi történt? Először is szerettem volna kiszakadni ebből a hurráhangulatból” – vágott bele Dárdai Pál. Láthatóan elcsigázottan ült a kérdések elé két MLSZ-edzőképzési foglalkozás között. „Elmentem Berlinbe Michael Preetzhez, tudtam, mit szeretne a csapat, mit nem szeretne a családom, hogy vannak jó dolgok, szép dolgok. Az utolsó döntést tényleg Bencének [fiának – a szerk.] lehet megköszönni. Mindenki a magyar közegtől fél, én nem félek” – nyomatékosította azonnal a kapitány, s elmondta, az MLSZ-elnök berlini találkozója egyórás volt, azután került elő ő, és találták meg a megoldást. Az azzal kapcsolatos kételyeket is eloszlatta, hogy marad-e a stábja: igen.

Mivel Dárdai Pál az edzőképzés miatt jött haza elsősorban, sietve elmondta, hogy Szalai Lászlótól igen jó képzést kap, „aki figyel, tanul. Van mit tanulnom, elsősorban lexikális téren”.

Újra elmondta, amit valahol legbelül nem szívesen hallunk, hogy neki első a Hertha, Dárdainak is az a célja, hogy ott kapjon minél előkelőbb csapatot. „Ez nem fog sikerülni, ha naponta ellődörgök.”

A selejtezőkkel kapcsolatos számszaki várakozását illetően azt mondta, nem tippel. „Elemezzünk, ünnepeljük meg a karácsonyt, a stábom, mindenki. Márciusban meg kell nézni az edzőtábor utáni állapotokat. Amikor először 5-7 pontot ígértem, volt alkalmam megnézni a játékosokat. A tavaszi két mérkőzés közül mindkettő háromesélyes.”

A két munka összehangolása tekintetében a felesége „kezében csattog az ostor”, de szokott magával is beszélni – „bár nem vagyok idióta”. Hozzátette: „Nagyon jó, hogy mindenki ilyen pozitív, de időben húzza be mindenki a kéziféket. Ennek a csapatnak a harmadik helyre van esélye, de négy csapat van versenyben. [ ] Ígérgetni butaság. Most abba tudunk kapaszkodni, hogy összefogtunk; futballban nem léptünk előre” – tette egyértelművé. Dárdai Pál a válogatottnál a közönséget és a sajtót tekintve úgy érezte magát, mintha Németországban vagy a Bajnokok Ligájában lett volna.

A Szalai Ádámot érő kritikákra kicsit tüzesebben reagált: „Két embert leköt, rettegnek tőle, nem sértődik meg, ha lecserélik, én képben vagyok. Hoffenheimben is azt várják tőle, hogy márciusban legyen topformában, meg voltam elégedve vele, nekem vezérjátékosom, nem érdekelnek a kritikák.” Ha már itt tartott, Huszti Szabolcsról is beszélt: „Én már megpróbáltam sok mindent. Sanyi bácsi [Egervári – a szerk.] megpróbálta, én is kétszer, nem sikerült. Huszti Szabolcs húzott egy vonalat, de nélküle is szereztünk 7 pontot.”

Ez a fél éve nagyon nehéz lesz Dárdai Pálnak, hisz most végzi a prolicences edzői képzést, igazgatja a berlini utánpótlást, és kapitánykodik, ennek ellenére úgy látja, „ha kikapunk a görögöktől, életem végéig magamat fogom piszkálni. Ha viszont a játékosok ugyanilyen mentalitással játszanak, nyugodt leszek, és meglátjuk, mire lesz az elég a végén.”

A fizetésére irányuló kérdésen sem sértődött meg: „majd biztos meg leszek fizetve, a stresszért jár a jutalom”.

A kapitány azt is elmondta: „Magyar a vérem, megdöglök az edzőtáborban, elemzek, nem tudok aludni, de Németországban is ugyanez van. De ha nem jön össze, nem akarok azonnal elrohanni a feladat elől.” Nem akart ő szövetségi kapitány lenni, de jött a feladat, és megállta a helyét, „a Herthánál is mindig ez volt”.

A „bencés” történethez (fia vette rá a kapitánykodásra) hozzátartozik, hogy a körülményeiért szerinte az újságírók is felelősek, hisz „ha valaki tisztességesen végzi a munkáját, akkor úgy kell róla írni”.

A válogatott keretéről úgy fogalmazott, „a pillanatnyi forma sokat számít, nagy baj viszont, hogy nem játszanak nemzetközi klubmérkőzéseket. De nem fogok bebújni a fiatalítás mögé. Eredménykényszerem van, és így fogok dolgozni. A rutint nehéz rárakni a játékosokra.”

A klubedzőkkel való kapcsolattartásról azt mondja, Thomas Doll például „értelmes ember”, Gera Zoltán terhelhetőségével kapcsolatban mindent megbeszéltek.

Még a taktikáról is szólt: „Középpályás letámadást játszunk, megvannak a területek, ahol labdát kell szerezni. Az eredménye pedig: hét pont az hét pont, egy kapott gól az egy kapott gól. De félelem nem volt bennem, még Romániában sem. Az volt bennem, hogy »Hányszor voltam már itt?«”

Dárdai Pál amúgy Szabics Imrével beszéli meg a legtöbb dolgot, olykor németül, mert „pár dologra nincs magyar kifejezés”.

Hogy mikor fordult a kocka benne, azt mondta: „amikor bementünk az öltözőbe a finn meccs után. Az egység berezonált az öltözőben.”

„A reményből kell esélyt csinálni. [ ] A Herthánál is én vagyok az egyetlen edző, aki 0,8 barra fújja a labdákat, hogy a srácok Berlinben ne panaszkodjanak még erre se” – zárta szavait Dárdai Pál, majd elnézést kért azért, hogy ilyen fáradt volt.

Jó pihenést, kapitány!