Dárdai Pált nem sározták be a magyar futballcsalók

Érdemes még egy hónapot várni Dárdaira, aki egyesíti magában a magyar és a külföldi edzők erényeit.

Hiba lenne Dárdai Pált edzőként máris túlértékelni; a magyar labdarúgásban volt, a nemzetközi porondon jelenleg is van számos, sokkal sikeresebb, tapasztaltabb, képzettebb kollégája. Csak éppen itt és most, 2014 decemberében, hazánkban nincs egy olyan sem, aki alkalmasabb lenne nála a kapitányi posztra.

Hogy miért nincs? Mert ő az egyedüli, aki egyesíti a külföldi és a honfitárs trénerek előnyeit. Ami az előbbieket illeti: németessé vált mentalitásánál, látásmódjánál is fontosabb, hogy majd két évtizede nincs benne a magyar futball hétköznapjaiban, ezért úgy maradhatott annak részese, hogy nem süppedt bele, nem húzta le. Nem kellett elvtelen kompromisszumokat kötnie házaló játékosügynökökkel, nem kell megszívlelnie, még meghallgatnia sem azok tanácsait, akik felett számukra észrevétlenül elrepült az idő, soha nem kellett elfordítania a fejét, vagy rosszabb esetben cinkosként beszállni a buliba, amikor látta, hogy a fél csapata szakmányban adja el a meccseket.

Viszont mivel a mi fiunk, képben volt és van, nem a nulláról kezdte az ismerkedést egy kívülálló számára szinte kiismerhetetlen közeggel. Az előző bekezdésben taglaltak miatt érthető, hogy az MLSZ külföldön is kutat utód után, ha szükségessé válna. De nem véletlen, hogy Bölöni Lászlót és László Csabát is az esélyesek között emlegették az előző „casting” során, mert a Dárdai-féle kettősséget ők is magukban hordozzák. Csányi Sándor azonban egy októberi sajtóbeszélgetés során leszögezte, amíg ő az elnök, Bölöni nem lesz kapitány, és az egykori klasszis román válogatott kapcsán korábban is többször úgy tűnt, hogy kissé a bolondját járatja velünk.

Szóba került az is, hogy egy jelenleg is hivatalban lévő szövetségi kapitány a kiszemelt, majd a bulvárlapok kiderítették, hogy november elején Sven-Göran Eriksson is tárgyalni járt Budapesten. Szerencsére azonban távozott, mert olyan rövid távú sikert, amilyenre áhítozik a közhangulat, ő inkább már a titkárnők körében érne el, nem a válogatottal. Igaz, amikor az illetékesek felvették vele a kapcsolatot, még nem sejthették, hogy Dárdaival három Eb-selejtezőn hét pontot szerez a magyar nemzeti együttes.

A kritikusok erre mondják, hogy rendben, de egyszer sem játszott jól a csapat. Valóban nem. Roppant egyszerű okból: mert nem tud. Ám a szövetségi kapitánynak ez csak növeli az érdemeit. Egyrészt visszafogott teljesítménnyel is nyertünk kétszer 1–0-ra, és szereztünk egy pontot Bukarestben. Másrészt Dárdai, ismerve a képességbeli korlátokat, pontosan tudja, hogy csak ez a kivárásra épülő, a támadásokat és a labdabirtoklást nem erőltető – lehet ezen sopánkodni, de némi iróniával is közelíthetünk: nem nagy baj, ha nincs nálunk sokat a labda – harcmodor vezethet relatív sikerre. Harmadszor, ezt el tudta fogadtatni a játékosokkal, és ami sokkal nehezebb, a szurkolókkal is. A finnek ellen Pintért tíz perc után fütyülték volna. Bármely külföldi trénert legkésőbb az első félidő hajrájában. Dárdai korlátlan bizalmat kapott.

Kérdés, meddig kapja ezt meg az MLSZ-től. A következő Eb-selejtező időpontja jövő március 29.; ha a döntéshozók is tudják, hogy marad, csak nem mondhatják, bőven van idő. Ha nem tudják, akkor nincs. Mert a szóba jöhető, piacképes utódjelölteket még idén, legkésőbb januárban elkapkodják, ezért minél tovább várunk, annál piacképtelenebbek maradnak. Tehát meddig érdemes/szabad várni? A Hertha – nem az U15-ös garnitúra, amelynek Dárdai a trénere, hanem a felnőtt – jelenleg a Bundesliga 13. helyén áll, két ponttal a kiesők előtt. Idén még négy fordulót rendeznek, majd következik 40 nap szünet.

Egy özönvíznyi idő. Azalatt a Hertha és az MLSZ is mérlegelheti, kell-e új edzőt hoznia, mennyit ér neki Dárdai Pál, és viszont.