A jótékony akciót a Kuckó önkéntes programot vezető Strényi Veronika szervezte meg, aki elmondta: szándékosan vidéki otthont néztek ki, mert tudják, a lehetőségek ott sokkal szűkösebbek, mint egy fővárosi intézményben. Juhász Rolandék az elmúlt napokban játék-, könyv- és ruhaboltban, valamint elektronikai üzletben vásárolták meg mindazt, amit a gyerekek karácsonyra kértek. A legnagyobb boldogságot kiváltó ajándékkal a helyszínen lepték meg a Margaréta otthont.
Juhász Roland:
– Ezúttal nem pénzt akartunk adni, hanem a gyerekek karácsonyát megszépíteni, így mindenkinek azt hoztuk el, amit szeretett volna. Megrázó, ugyanakkor hatalmas élmény volt ez a délután. Közelről láttuk, milyen borzalmas körülmények uralkodnak egyes helyeken; olyan településen jártunk, ahol konkrétan boltot sem találni. A gyerekek és a nevelők hatalmas szeretettel fogadtak bennünket, előadással, ebéddel, sütivel vártak. A lurkók nagy része az intézményben tölti az ünnepeket, remélem, azzal, hogy mindenki megkapta, amire vágyott, valamelyest boldogabb karácsonya lesz. Némóval kitaláltuk, megszervezzük, hogy a válogatott görögök elleni, március 29-ei meccsén a helyszínen szurkolhassanak a srácok a csapatnak, ami biztos nagy élmény lesz nekik, hiszen sokuk még a gyermekotthont is alig-alig hagyta el.
Németh Krisztián:
– Azon túl, hogy igyekeztünk minden olyan játékot elhozni, amit kértek a gyerekek, tettünk a fa alá kamerát és más olyan elektronikai cuccokat, amelyekkel korszerűbbé tesszük az otthont. Nekünk ebben az évben előrehozták a karácsonyt, mert rendkívül megható volt végignézni a gyerekek előadását, amelyet a mi érkezésünk tiszteletére tanultak meg. Az pedig, hogy láttuk, mekkora örömöt szereztünk nekik, mindent megér.