A mexikói szakember a múlt héten került a vádak kereszttüzébe, mivel egy spanyol ügyészi vizsgálat megállapítása szerint ő is érintett lehet a 2011 májusában játszott Levante–Zaragoza bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában. A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, s idegenben aratott 2-1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban, ám a meccset vizsgáló ügyész az összecsapás vizsgálata nyomán arra jutott, hogy az eredményt manipulálták. A vád szerint erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre, a klub elnöke, Agapito Iglesias, valamint mindkét csapat játékosai. A tizenhétszeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.
„Tizenkét évig dolgoztam Spanyolországban, és soha nem tettem semmi etikátlan dolgot” – mondta Aguirre szombaton, egyúttal azt kérte a japán válogatott szurkolóitól, hogy nyugodjanak meg, mert szüksége van a nemzeti csapatnak a teljes támogatásra a közelgő Ázsia-bajnokságon. A japán szövetség a múlt héten reagált a hírekre, s megerősítette posztján a kapitányt.
A kontinensbajnokságot címvédőként kezdi meg a japán együttes, első meccsét Palesztina ellen vívja majd január 12-én.