S azt kell gondolnom, én jobban figyeltem, mint maga az egykori kiválóság. Ha az első kérdésre adott válaszban valaki közli, hogy „az elmúlt időben nem vettem részt aktívan a magyar labdarúgásban, azt gondolom, így nincs semmilyen jogom, hogy bármiben is elmondjam a véleményem”, majd hosszú oldalakon át mégis elmondja, az kevéssé ideális antré.
Amennyiben a görög szövetségi kapitányság nemrég szenzációként tálalt állítólagos lehetőségére úgy reagál a valaha arrafelé is megsüvegelt sztár, hogy „ez a kérdés engem most nem foglalkoztat”, az enyhén szólva hihetetlen. Hát mi egyéb foglalkoztatna egy jó ideje munka nélküli magyar edzőt, mint egy ilyen hirtelen felmerült meseszerű ajánlat?
S Döme folytatja oldalakon át. Akadnak igen megszívlelendő tanácsai – a szurkolói kártya bevezetése kapcsán például a feleket visszafogottságra és tárgyalásokra serkentené a nézőszám csökkenésének megakadályozására –, pontos meglátásai az egykori és a mai válogatottak motivációs különbségeiről. Ám amikor azt állítja, a Ferencvárosnál edzősködve teljesítette a vállalását, mert nem esett ki a csapat, akkor azért azt súgja a fülembe a kisördög, hogy a zöld-fehéreknél ilyen célkitűzés az 1899-es alapítás óta még a legnehezebb időkben sem merült fel. Olyan igen, hogy jussanak fel, miután az MLSZ mesterségesen másodosztályúvá silányította a gárdát
A volt világválogatott a jelenlegi NB I-es magyar és külföldi kollégáival sem túl kíméletes. Miriuta Vasile kapcsán az a kitétele, hogy Győrben „úgy fogadták őt, mint az Istent, holott nem nagyon hallottunk arról, [ ] milyen edzői eredményei lettek volna”, a trénerként mintegy másfél évtized alatt Nagyváradtól Felsőtárkányig egyetlen szerződését sem kitöltő Détári szájából kevéssé elegáns. Azt meg, hogy „én már harminc éve mondok olyan dolgokat, amiket most vezetnek be, és jönnek, hogy ők találták ki”, azért nem véleményezem, mert egyrészt nincs mögé téve semmi konkrétum, másrészt nem tudom, mit mondott Döme harminc éve.
Félreértés ne essék, semmi bajom vele, jómagam is csodáltam a játékát, s készítettem már vele interjút, no meg az is előfordult, hogy nem jött el a megbeszélt találkozóra akkoriban, amikor a róla szóló önéletrajzi könyv bemutatójára sem ment el. Azóta is úgy gondolom, ilyet senki nem tehetne, különösen egy ilyen kaliberű klasszis, mint ahogy neki a nyilatkozataiban is még inkább meg kellene válogatnia a szavait. Épp azért, mert még mindig adnak a véleményére, figyelnek rá, de nem a végtelenségig. Addig is szívből azt kívánom neki, amit az utolsó kérdésre válaszolva jelent ki: „Január elsejétől dolgozni fogok.”
