Fernando Torrest szinte telt ház előtt mutatták be Madridban

Több mint negyvenezer szurkoló köszöntötte vasárnap a Vicente Calderón Stadionban Fernando Torrest, aki hét év után tért vissza az Atlético Madrid labdarúgócsapatához.

MNO
2015. 01. 04. 22:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Huszonnégy évesen életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg, amikor távoztam. Azóta ez a klub felnőtt és nagy trófeákat nyert, én is megkaptam azokat a kupákat, amelyekre vágytam, de valami hiányzott: az, hogy ezzel a csapattal hódítsam el őket” – nyilatkozta bemutatásán a világ- és Európa-bajnok támadó.

A 30 éves csatár 2001-ben, 17 évesen debütált a madridiaknál, 244 mérkőzésen 91 gólt szerzett, majd 2007-ben a Liverpoolhoz szerződött. A Vörösöket 2011-ig erősítette, majd a Chelsea-hez igazolt: a londoniakkal Bajnokok Ligáját, Európa Ligát és FA Kupát is nyert, azonban itt indult el évek óta tartó kálváriája.

Torres jó ideje formán kívül futballozik, legutóbb az AC Milant erősítette kölcsönjátékosként, tíz meccsen mindössze egy gólt lőtt. A milánóiak végül kivásárolták, és egyből kölcsönadták az Atléticónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.