Frank Lampardé az új esztendő első átigazolási szenzációja. Úgy, hogy nem is megy sehová, hanem marad kölcsönben a Manchester City játékosa.
Ez azt jelenti, hogy Manuel Pellegrini akarata érvényesült. A Man City chilei menedzsere ugyanis ismételten hangoztatta, hogy szeretné, ha Lampard legalább az idény végéig náluk maradna.
Lampard tavaly nyáron 13 év után hagyta ott a Chelsea-t, amelynek – középpályás létére – 211 góljával legeredményesebb gólszerzője volt. A játékosra januárban különösen nagy szüksége van Pellegrininek, mivel a csapat legjobb középpályása, Yaya Touré az elefántcsontparti válogatottal öt héten át elfoglalt az Afrikai Nemezetek Kupáján. és erre az öt hétre esik a potenciálisan a bajnoki cím sorsáról döntő rangadó a Chelsea-vel.
A kölcsönszerződés meghosszabbítását megkönnyítette, hogy a Manchester City résztulajdonosa a New York City FC-nek.