Ronald Koeman tanítványai csütörtökön a 20. fordulóban úgy kifilézték az ugyancsak a legjobb négy közé pályázó Arsenalt a nap rangadóján, hogy Arsene Wenger játékosai még hálásak is lehettek, hogy csak 2–0-ra kaptak ki.
Sadio Mané, a szenegáli varázsló nullás szögből, ballal becsavart gólja ott lesz a hónap legszebb találatai között, még úgy is, hogy Wojciech Szczesny kapus is benne volt. Dusan Tadics szerezte a másodikat, Graziano Pelle pedig kapufát lőtt, s kihagyott néhány ordító helyzetet.
A Manchester United sorozatban harmadszor ikszelt idegenben, s lassan búcsúzhat aranyos álmaitól. A városi rivális, a City már 2–0-ra vezetett a Sunderland ellen, de a Fekete Macskák egyenlítettek. Jött azonban a Manuel Pellegrini menedzser által foggal-körömmel marasztalt Frank Lampard, és a 37. évét taposó legenda a 73. percben egy remek fejessel kikaparta a gesztenyét a bajnoknak.
A Liverpool nyert meccset packázott el, hiszen Steven Gerrard két tizenegyesgóljával már 2–0-ra vezetett.
Premier League, 20. forduló:
Stoke City – Manchester United 1–1
Aston Villa – Crystal Palace 0–0
Hull City – Everton 2–0
Liverpool – Leicester 2–2
Manchester City – Sunderland 3–2
Newcastle – Burnley 3–3
QPR – Swansea 1–0
Southampton – Arsenal 2–0
West Ham United – West Bromwich Albion 1–1
Élcsoport: 1. Chelsea, 2. Manchester City 46, 3. Manchester United 37, Southampton 36.