Özil nem bírja a tétlenséget, vissza akar térni

Közel három hónapja szenvedett térdszalag-szakadást Mesut Özil, s most már nagyon készül a visszatérésre.

Deák Zsigmond
2015. 01. 02. 13:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mesut Özil térdműtéte után a gyors felépülésben bízik: „Szeretnék végre visszatérni a pályára. Sérülten nézelődni, ennél rosszabb nincs a számomra” – nyilatkozta a Bildnek az Arsenal 26 éves német futballistája, aki immár 12 hete hiányzik a londoniak soraiból azok után, hogy részleges külső szalagszakadást szenvedett a bal térdében. A csapat legközelebb vasárnap a Hull Cityt fogadja az FA-kupában, majd egy hétre rá a Stoke-kal játszik bajnokit.

Özil a német bulvárlapnak elmondta, hogy keményen dolgozik, az Arsenalnak, és a válogatottnak is feltétlenül minél hamarabb a segítségére akar lenni. „A Premier League-ben még sok minden történik, a Bajnokok Ligájában szintén ott vagyunk a legjobbak között, s az Európa-bajnoki kvalifikációban is pontokat kell szereznünk” – hangsúlyozta a török származású középpályás, akit szerződése 2018-ig köt az Ágyúsokhoz. A jelenleg 45 millió eurós piaci értékű Özilt 2013 nyarán klubcsúcsnak számító ötvenmillió euróért vették meg az Arsenal a Real Madridtól.

Ebben a szezonban azonban nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz, hiszen csak hat bajnokin szerepelt, lőtt egy gólt és adott egy gólpasszt, az Arsenal húsz forduló után gyakorlatilag nélküle ötödik helyen áll. Legutóbb, már az újévben 2-0-ra kikapott a negyedik Southamptontól, és távolodik a dobogótól. Ami a válogatottat illeti, a következő felkészülési meccs március 25-én Ausztrália ellen esedékes, négy nap múlva pedig következik a grúziai Eb-selejtező. Jelenleg a világbajnok németek csoportjuk második helyén állnak négy mérkőzésből 7 ponttal, hárommal a lemaradva az éllovas lengyelektől, csakúgy, mint a skótok és az írek. Az egészséges Özilre tehát minden fronton szükség lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.