„A Paris Saint-Germainben olyan csapat jött össze, amely győzni akarása, sikeréhsége és kvalitásai révén kedvére való lehet Lionel Messinek. A PSG-nek nagy céljai vannak, amelyekkel könnyedén azonosulhat a világ legjobb labdarúgója.”
A fenti mondatok Éric Abidal – Messi korábbi klubtársa – szájából hangzottak el vasárnap este a Téléfoot című, labdarúgással foglalkozó francia tévéműsorban. Nem csoda, hogy a világsajtó szárnyra kapta az egykori Barcelona-védő jóslatát, hiszen Abidal kimondottan jó viszonyt ápol Messivel, s még az sem kizárható, hogy közvetítőként működik közre a katari tulajdonú párizsi megaklub és a négyszeres aranylabdás között.
„Messi klubszinten már mindent megnyert, amit meg lehet nyerni, és könnyen lehet, hogy új kihívásokra vágyik. A PSG ilyen lehet” – tette hozzá a májátültetésen átesett egykori játékos.