Csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság R. László 37 éves, D. László 31 éves, B. Gábor 37 éves és K. Csaba 28 éves budapesti lakosokkal szemben – írja a Boon.hu. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. december 7-én érkeztek Miskolcra a Diósgyőr–Újpest futballmérkőzésre.
Mint a Borsod megyei portál írja, a vendégszurkolók 15 órakor a Győri kapuban előzetes szóváltás nélkül rátámadtak két férfira, s erőszakkal elvették tőlük a szurkolói sáljukat. Mintegy 20 perc múlva a csoport a Kiss Ernő utcában rontott rá három sértettre, és egyiküktől szintén elvettek egy szurkolói sálat. A bejelentést követően a rendőrök azonnal azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a négy támadót.
Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal elküldte az illetékes járási ügyészségnek.