A papírforma alapján egyik párharc kimenetele sem lehetne kétséges. S ugyan sokszor citáltuk már, hogy a futball a legesetlegesebb labdajáték, de azt is, hosszabb távon a gazdasági különbségek megmutatkoznak a gyepen.
Az erőviszonyok a teljesen üzletivé vált sportág nemzetközi elitsorozata, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában is plasztikusan szétválnak. A szerdai párosításokból az előző néhány évben sztárgárdává emelkedett Atlético Madrid, valamint az Arsenal a favorit, míg a Leverkusen és a Monaco a meglepetés erejében bízhat. A számok nyelvére lefordítva, a legfrissebb adatok szerint az angolok kerete 390,25, a spanyoloké 338, németeké 177,1, a franciáké pedig 121,2 millió eurót ér.
A regnáló hispán bajnok és a gyógyszergyári alakulat korábban az Európa-liga 2010–11-es idényének csoportkörében futott össze, s mindkét mérkőzés 1-1-re végződött.
Az előző évadban BL-döntőző Atlético csillaga azóta sokkal fényesebbé vált, míg a Leverkusen története során még nem nyert párharcot a sorozat nyolcaddöntőjében. Ennek a 2002-es finálés szereplés sem mond ellent, hiszen akkor még a 2. csoportkör után rögtön a negyeddöntők következtek. A Bayer szurkolói legutóbb 27 éve, 1988-ban örülhettek spanyol rivális elleni oda-vissza vágós sikernek, azóta négyből négy kiesés a mérleg.
Az előző szezon végén a leverkuseniektől visszavonult kiváló spanyol kapus, Andrés Palop mégsem látja esélytelennek a németeket honfitársai ellen: „Az Atlético hatalmas respektet vívott ki magának az utóbbi időben, Diego Simone elképesztő mentalitással fogja össze a csapatot, amely minden labdáért keményen küzd, azonban nem verhetetlen. S egy oda-vissza vágós párharcban minden előfordulhat, szerintem a második meccs dönt majd.”
A másik szerdai találkozón a BL történetében először találkozik az Arsenal és a Monaco, érdekesség, hogy a londoniak francia szakvezetője, Arséne Wenger 1987 és 1994 között a nagyhercegség gárdáját edzette. Az Ágyúsok sorozatban 15. szezonjuk során jutottak be a legjobb 16 közé, ugyanakkor legutóbb a 2009–10-es idényben léptek innen tovább. „Az elmúlt években a nyolcaddöntőben elképesztően nehéz dolgunk volt. Most ez egy ötven-ötven százalékos párharc” – nyilatkozta Wenger, akivel csak részben értünk egyet. Mert sorrendben a Barcelona, a Milan, majd kétszer a Bayern München valóban kőkemény rivális, de a Monacónak reálisan kevesebb a sansza az Arsenalnál. Legutóbb tíz évvel ezelőtt szerepelt a BL-ben, akkor a nyolcaddöntő volt a végállomás, egy évvel korábban ugyanakkor bombameglepetésre finálézott. Most nem fog.
Szerdai BL-program: nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Arsenal–Monaco (tévé: Digisport 1), Leverkusen–Atlético Madrid (Digisport 2).