A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig a legutóbbi, Erzgebirge Aue elleni 2–0-s vereség után kirúgta Alexander Zornigert, s ideiglenesen az U17-es csapat kispadjáról Achim Beierlorzert nevezte ki a helyére.
Azóta változott a helyzet, noha nem gyökeresen. Oliver Mintzlaff, a lipcseiek vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitungban a következőket nyilatkozta: „Ezerszázalékos a terv, mely szerint Achim Beierlorzer marad a szezon végéig a szakvezető.” Ezzel több pletykának is elejét vette, például annak, hogy Thomas Tuchel, a Mainz korábbi trénere kerül a keletnémet csapat élére.
Mint látszik, a klubvezetés inkább egy olyan belső emberben bízik, aki az utánpótlásban már bizonyított. Nem nehéz észrevenni a párhuzamot a pár nappal korábban Berlinben történtekkel. A Bundesliga I-es Herthánál Jos Luhukaynak köszönték meg a munkát, s felhozták a helyére az U15-ösöket irányító Dárdai Pált, illetve a korábban szintén itt dolgozott Rainer Widmayert. Az eredmény: azonnal győzelem a Mainz ellen.
Lipcsében Beierlorzernek vasárnap délután hazai pályán a jelenleg 11. FSV Frankfurt ellen indulhat el a szekere. Kérdés, hogy egyrészt merre, másrészt hogy milyen szerepet szán a Győri ETO-tól nyáron szerződtetett Kalmár Zsoltnak. Az, hogy a 20 éves magyar tehetséget a klub nem akarja elengedni a májusi U20-as világbajnokságra, azt jelzi, komolyan számítanak rá. Kalmár eddig tíz bajnokin szerepelt, egyszer kezdett, akkor lecserélték, egyébként kilencszer becserélték.